Archívum:
2012 június

Esküvőtől válóperig

Első saját darabját mutatja be 2012. június 21-én a Thália Színház, Esküvőtől válóperig címmel. Erről, valamint további darabokról és tervekről tartott beszámolót a teátrum két vezetője, Bereményi Géza és Kálomista Gábor. Forrás: HetiVálasz Bereményi Géza ügyvezető igazgató és Kálomista Gábor menedzser-igazgató sajtótájékoztatóján ismertette a Thália Színház első évadjára vonatkozó terveit. Mint ismeretes, az új vezetés […]

CSÁNYI LEOLVASZTOTTA A KILÓKAT SCHELL JUDITRÓL

Kitűnő formában van Schell Judit. Csak négy hónapja adott életet harmadik gyermekének, Borbálának, de a színésznőn ma már egy gramm felesleg sincs. Forrás: Bors Csütörtökön debütál a Thália Színházban Georges Feydeau hat egyfelvonásosából készült bohózata, az Esküvőtől válóperig, amelyben egy házaspár életét követhetjük nyomon megismerkedésüktől szakításukig. A feleséget Schell Judit játssza, a férjet pedig Csányi […]

Demján sokat nyerhet a Coop-szerződéssel

Továbbra sem döntött a kormány arról, hogy a Demján Sándor nagyvállalkozó 81,6 százalékos tulajdonában lévő Gránit Bank alapjain létrehozzon-e egy állami pénzintézetet – tudta meg a Népszava Siklós Jenőtől. A hitelintézet vezérigazgató-helyettese elmondta: mióta Gránitot az állam megbízásából idén februárban átvilágították, és mindent rendben találtak – Siklós Jenő szavaival “csak beszélgetések folynak”. Forrás: nepszava.hu Az […]

A hétköznapok hőseire is oda akar figyelni Áder János

Áder János jó esélyt lát arra, hogy Magyarországon rendezzenek jövőre egy vízügyi problémákkal foglalkozó ENSZ-konferenciát – egyebek mellett erről is beszélt az államfő az InfoRádiónak csütörtökön adott interjúban. A köztársasági elnök elmondta azt is: egyik legfontosabb feladatának pedig azt tartja, hogy felhívja a figyelmet a hétköznapok elismerésre méltó, de nyilvánosságot mégsem kapó teljesítményeire. Felesége aktívabb […]

Alumni hálózatot indít a Citibank Magyarországon

A Citibank Magyarország bejelentette a Citi Alumni Hálózat elindítását Magyarországon. A hazai Alumni Hálózat tiszteletbeli nagykövete, Kovács Gábor elismert üzletember, a KOGART Ház alapító tulajdonosa lett, aki annak idején a Citibank Magyarország első alkalmazottja volt. Forrás: kisalfold.hu A Citi Alumni Hálózat globális internetes platform a www.citialumninetwork.com címen érhető el, ahol minden országnak külön weboldala van, és azzal […]

Sikeres emberek – Bige László

A sikerhez először is kell egy normális család – jelenti ki meggyőződéssel, lesöpörve minden más, a sajtóban unásig ismételt felkonferálást kétségtelenül nem mindennapi karrierjéről Bige László, a nyíregyházi Bige Holding és benne egy hatalmas, nemzeti vállalatrendszer tulajdonosa. Forrás: szon.hu – A család olyan háttér, ami lehetőséget ad arra, hogy az ember alkosson, kreatívan dolgozhasson. Ez […]

F.Ö.R. Feydeau Összes Rövidítve | Esküvőtől válóperig / Thália Színház

A Thália biztosra akart menni az idei nyárra. Legyen valami habkönnyű, mulatságos, és mivel bohózatban Feydeau a legjobb, adjunk valamit tőle. Mindig siker, sok színházat kirántott már a bajból. Forrás: olvassbele.com Igen ám, de a nagy, több felvonásos, jól felépített darabok (Bolha a fülbe, A hülyéje, Osztrigás Mici [másként: A hölgy a Maximból] meg a többi) már […]

Chatszobában várja ügyfeleit a hazai bank

A Gránit Bank gyorsabban nőtt és költséghatékonyabban működik, mint arra a bank vezetése korábban számított. A hitelintézet az ügyfélelégedettség növelés érdekében új elektronikus bankszolgáltatást vezetett be, amelyen keresztül ügyfelei élő videó- és hangkapcsolatot létesíthetnek a banki ügyintézővel – ismertette Hegedűs Éva, a bank alelnök-vezérigazgatója. Forrás: gazdasagiradio.hu Beszámolt róla, hogy 2010 májusa óta a bank mérlegfőösszege […]

Így fejleszt Demján bankja

Kisebb hitel- és betéi állomány, kevesebb mérlegfőösszeg – gyakorlatilag minden mutatóban csökkenést mutatott a hazai bankszektor az elmúlt években. A többségében negatív banki mutatók publikálása mellett a bankok a bezáró fiókokokkal, valamint több esetben a végleges bezárásról szóló döntéssel hozzák az ügyfelek tudtára, hogy igen nagy a baj. Az életben maradáshoz ma már sokkal több […]

Kontinentális stratégiai megállapodást kötött a Waberer’s és az Electrolux

Három évre szóló, 75 millió euró értékű stratégiai megállapodást írt alá a Waberer’s International Zrt. és az AB Electrolux. Forrás: elelmiszer.hu A két cég közötti közel három évtizedes kapcsolat folytatásáról és kibővítéséről szóló okmányt ma Budapesten Wáberer György elnök-vezérigazgató és Fredrik Nergell, az AB Electrolux EMEA (Európa-, Közel-Kelet és Afrika) régióért felelős Logisztikai és Alkatrész-beszerzési […]

A tartós kapcsolat titka: újabb három évre szerződött a Waberer’s és az Electrolux

Három évre szóló, 75 millió euró értékű stratégiai megállapodást írt alá a Waberer’s International Zrt. logisztikai vállalat és a háztartási készüléket gyártó AB Electrolux. A megállapodás értelmében az Electrolux legnagyobb közúti fuvarozó szolgáltatója továbbra is a Waberer’s, amelynek flottája teljesíti az európai megbízások jelentős részét. Forrás: Privátbankár A két cég közötti közel három évtizedes kapcsolat […]

Amerikai álom: terjeszkedik a milliárdos magyar ingatlanfejlesztő

Amerikában indít befektetési társaságot az egyik legnagyobb magyar ingatlanfejlesztő tulajdonosa – jelentették be egy szerdai sajtóbeszélgetésen. A cég 15 millió dollárból mintegy 500 házat venne meg első lépésben, majd ezeket felújítva bérbe adnák. Mfor.hu-tudósítás. Forrás: MFOR.HU “Európa egy befagyott tó” “Jelenleg sokkal értelmesebb Amerikában befektetni az ingatlanpiacon, mint Európában bárhol. Itt most nem történik semmi, […]

Talán a világon is egyedülálló bankolás a Gránit Banknál

A GRÁNIT Bank június 27-én mutatja be hazánk és talán a világon is egyedülálló, újszerű online pénzügyi szolgáltatását, amely várhatóan teljesen átalakítja a bankolási szokásokat. Forrás:gazdasagiradio.hu A rendezvényen részt vesz Demján Sándor a GRÁNIT Bank Zrt. alapítója, Hegedüs Éva a GRÁNIT Bank Zrt. alelnök-vezérigazgatója és Siklós Jenő a GRÁNIT Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese. A sajtótájékoztatón élőben […]

Borsodi Művészeti Fesztivál a falunkban (1) – Jazz este – videó

Dédestapolcsány, Élményhotel 2012. június 23., 20:30 Forrás: ÖS Jegyárak elővételben: 2500, helyszínen: 3000 Jazz este Dédestapolcsányban, az Élményhotelben Igazi csemegének ígérkezik ez az este. Profi zenészek, izgalmas helyszín, csodálatos panoráma a dédestapolcsányi Élményhotelben. Jegyrendelés itt:http://wellnesselmenyhotel.hu/fooldal A hotel vendégeinek díjtalan a belépő. Külső vendégeknek a belépőjegy tartalmaz 1 üdvözlő koktélt. A Tiborcz trió 1990-ben alakult Nagykanizsán, […]

Wáberer György is bekerült a Rába igazgatóságába

Borbíró Zoltán, Hajdu Tibor Zoltán, Székács Péter és Wáberer György személyében négy új tagot választott a Rába Járműipari Holding Nyrt. hétről hatfősre szűkült igazgatóságába a keddi rendkívüli közgyűlés. Forrás: vg.hu A személycserék így csak a Rába elnök-vezérigazgatójátPintér István t és az egyik igazgatósági tagot, Alan Spancert nem érintik. A rendkívüli közgyűlést az új többségi tulajdonos, a […]

Demján: okos helyett szorgalmas emberek kellenek

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint megengedhetetlen, hogy erős, munkaképes emberek azért ne dolgozzanak, mert bizonyos munkákat nem akarnak elvégezni. Forrás: hír24 Demján: szorgalmas emberek kellenek(mti) Társadalmilag megbecsültté kell tenni a termelő munkát, mert csak a bővített újratermelésben részt vevők arányának növelésével lehet megteremteni a versenyképességet – jelentette ki Demján Sándor egy […]

LMP: a polgárokat sújtja a tranzakciós adó

A Lehet Más a Politika felszólítja kormányt, hogy vonja vissza a tranzakciós illetékr?l szóló törvényjavaslatát – közölte az MTI-vel Ertsey Katalin és Scheiring Gábor. Forrás: metropol A két politikus többek között arra hivatkozik, hogy Széles Gábor és Demján Sándor vállalkozók után Varga Mihály IMF tárgyalásokért felel?s miniszter is nyilvánosan hangoztatta, mennyire káros a kormány tranzakciós […]

Atombomba hatású a tranzakciós adó

A munkajövedelmekre rakódó terhek mérséklése helyett inkább a fogyasztást terhelő adókat kellene csökkentenie a kormányna Forrás: Magyar Hírlap A többkulcsos személyi jövedelemadó megszüntetésével csak a költségvetésen ütöttünk ötszázmilliárd forintos lyukat, de a tranzakciós illetékkel a magyar gazdaságot és a bankrendszert is padlóra küldhetjük – jelentette ki Széles Gábor, lapunk tulajdonosa, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke. A nagyvállalkozó […]

Demján Sándor osztályharca

Demján Sándor egy merőben újszerű osztályelmélettel szórakoztatta a hallgatóságát a KAVOSZ gazdasági fórumán. Demján a lakosságot két részre, okosakra és a szorgalmasakra osztotta, és a fő problémát – a versenyképesség hanyatlását – a két csoport arányának felborulásában látja. Forrás: sorok között Ahol felborul az okosok és a szorgalmasok aránya, az elveszíti versenyképességét – hangsúlyozta beszédében […]

Egy lúzer és egy házisárkány

Georges Feydeau, a “kacagás királya” pergő cselekménnyel, poénos dialógussokkal, röhejes kavarodással, furfangos helyzetekkel, szerepcserékkel dolgozta ki bohózatait… A Thália Színházban frissen bemutatott, az Esküvőtől válóperig című vígjáték némileg még túl is mutat ezen Schell Judit és Csányi Sándor, a Csak semmi szex című kultfilm főszereplőinek alakításában. Forrás: Mixonline – Hamvai Kornél beleásta magát a Feydeau-i […]

Lapszemle: Széles Gábor: padlóra küldheti a gazdaságot a tranzakciós adó

A többkulcsos szja megszüntetésével nemcsak a költségvetésen ütött 500 milliárd forintos lyukat a kormány, de a tranzakciós illetékkel a magyar gazdaságot és a bankrendszert is a padlóra küldheti – mondta Széles Gábor a szombati Magyar Hírlapban. Forrás: Galamus-csoport A lap tulajdonosa, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke úgy véli, hogy a tranzakciós illeték […]

Demján: Síitákra és szunnitákra oszlott Magyarország

Síitákra és szunnitákra oszlott Magyarország, ha megszólal egy shíta, nem hisz neki a szunnita és fordítva. Ilyenkor nagy szükség van az olyan kívülről jövő, széles látókörű emberek véleményére, mint amilyen Richard T. McCormack amerikai nagykövet, volt államtitkár, vezette fel Demján Sándor a Merrill Lynch alelnökének keddi, a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadását. Forrás: index A […]

Színházba lépve az ember leteszi a politikai batyut

A Bereményi-Kálomista tandem sztárokkal, rádióstúdióval és sok közpénzzell erősíti meg a Thália színházat Forrás: index Bereményi Géza és Kálomista Gábor csütörtökön egy budai sajtóreggelin beszéltek a Thália színházzal kapcsolatos terveikről. Mint arról az Index korábban más beszámolt, a legendás szövegíró-rendező és a filmproducer közös pályázattal indultak és győztek a Mikroszkóp színpadot is magába olvasztó Thália […]

CSÁNYI SÁNDOR: “AKKOR JÁROK, JÓL, HA NEM FOLYOK A CSAPBÓL”

“Nagyon sok megjelenési lehetőség adódik, de azt gondolom, hogy akkor járok, jól, ha nem folyok a csapból is” – kezdte Csányi Sándor. “Ez egy teljesen egyszerű trükk egyébként, hogyha az ember kevesebbet nyilatkozik, akkor, amikor nyilatkozik, érdekesebb lesz” – nyilatkozta a színész a Pécsi Napilap kérdésre, miért kerüli a sajtónyilvánosságot. Forrás: színház.hu A Metropol arról is […]

Európa még a recesszió közepén tart

Társadalmilag megbecsültté kell tenni a termelőmunkát hazánkban – csak ott van gazdasági növekedés, ahol sokat dolgoznak Itt az idő, hogy Európa államai elkerüljék a görög utat, ellenkező esetben összeomolhat az euróövezet – jelentette ki tegnap Budapesten Richard T. McCormack nagykövet, a Merrill Lynch korábbi alelnöke. Jelezte, a recessziós folyamat közepén tartunk, és közel sem a […]

Új modell – Csányi Sándor lesz Pelikán elvtárs

A megújult Thália Színház jövőbeli terveiről és a június 21-ei bemutatóról beszélt Bereményi Géza, a színház ügyvezető igazgatója, Kálomista Gábor menedzserigazgató és az Esküvőtől válóperig című darab két főszereplője, Schell Judit és Csányi Sándor. Forrás: 7ora7.hu   Schell Judit, Csányi Sándor Kálomista Gábor menedzserigazgató arról számolt be, hogy az elmúlt öt hónap alatt elindultak egy olyan úton, […]

Szakály élete első válogatott meccsén kezdő lesz

Debrecen – Mészáros Norbert, Szakály Péter és Varga József a nemzeti válogatottban, Bódi Ádám az U21-es csapatban játszhat pénteken. Forrás: dehir.hu A  prágai Generali Arenában pénteken este hétkor kezdődik az Európa-bajnokságon szereplő Csehország és az őszi világbajnoki selejtezőkre készülő Magyarország futball válogatottjainak barátságos mérkőzése. Egervári Sándor szövetségi kapitány a bajnok DVSC-TEVA együtteséből három játékost hívott […]

Demján: A Fidesz eredeti terve jó volt

Demján Sándor nagyvállalkozó szerint a kormánynak nem kéne ellehetetleníteni a bankokat, mert minden forint teher tíz forinttal csökkenti a hitelkihelyezést. Azzal viszont egyetértett, hogy az állam vállaljon szerepet a bankszektorban. Demján azt állította, hogy 2010-ben lehetett volna 7 százalék a magyar költségvetés hiánya az unió ígérete alapján, de ezt a görög válság miatt visszavonták. Forrás: […]

Centenáriumi emlékülést tartott a Magyar Tüdőgyógyász Társaság

Magyar Tüdőgyógyász Társaság centenáriumi emlékülést tartott csütörtök este a Budapesti Kongresszusi Központban. Forrás: ÖS A rendezvényen a tüdőgyógyászat jeles kutatói tartottak előadásokat, köszöntőt mondott Szentes Tamás főpolgármester-helyettes. Kovács Gábor, a centenáriumi nagygyűlés elnöke elmondta, hogy a magyar tüdőgyógyászat kiemelkedő szerepet töltött be a 20. században, hiszen nevéhez fűződik a hazai orvos történet legnagyobb sikere: a […]

Áfacsökkentést és fordított adózást javasol Csányi Sándor

magyar kormány csökkenthetné az alapvető élelmiszerek után fizetendő áfát és fordított adózást vezethetne be az egész szektorban az eurómilliárdos veszteséget okozó adócsalás elleni küzdelem érdekében – javasolta Csányi Sándor, a Bonafarm tulajdonosaként a Reuters hírügynökségnek adott interjújában. Az áfacsökkentés ötlete nem áll távol a kormány elképzeléseitől sem, hiszen az elmúlt időszakban Orbán Viktor és Matolcsy […]

TriGranit, a régiós multi

TRIGRANIT „Egy tárgyalás az érdekek harca, számítások ütközése, szellemi csata. Nagyon lehet élvezni, főleg ha győzelemmel végződik” – vallja Török Árpád, a TriGranit Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója. A fiatal főnök büszkén sorolja a válság ellenére elért eredményeket, ám kiderül, ezek egyre kevésbé a magyar piacnak köszönhetők. Forrás: vg.hu Ön 2009 óta vezérigazgató. Akkor nevezték ki, amikor […]

Csányi Sándor 2,8 milliárdot bukott a Picken

A Pick Szeged Zrt 2011-ről szóló beszámolója szerint, bár a szektorban működő versenytársak jó évet zártak tavaly, a szegedi cég komoly veszteséget szenvedett el, annak ellenére, hogy 2010-ben még 161 milliós plusszal zárt. A tulajdonos Csányi Sándor OTP-vezért, az ország egyik leggazdagabb vállalkozóját némiképpen vigasztalhatja viszont a Sole-Mizo eredménye, amely minimális nyereséget mutat a 2010-es 1,6 […]

Kihirdették a Prima díjasokat

Megválasztották az idei Prima-díjas művészeket, tudósokat és sportolókat, közülük kerülnek ki majd decemberben az idei Prima Primissima díjasok is. A Demján Sándor és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által alapított díjat 2013-tól Csányi Sándor finanszírozza. Forrás: MNO A díjat alapító Demján Sándor kötelezettségvállalása tíz évre szólt, így – mint azt már a tavalyi Prima […]

Megválasztották a 2012. évi Prima-díjasokat

A Demján Sándor és a VOSZ Elnöksége által alapított díj idén is tíz kategóriában kerül átadásra december 7-én. Forrás: fidelio “Először veszek részt Prima Primissima sajtótájékoztatón – és utoljára. A küldetésem tíz évre szólt” – kezdte köszöntőjét Demján Sándor üzletember, a Prima-díjak alapítója a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették az idei Prima-jelöltek névsorát. Tíz évvel ezelőtt, a díj […]

Növekvő érdeklődés a visszahonosításra

Kedden Nagybecskereken tartott, hamarosan pedig Erzsébetlakon és Szentmihályon szervez kihelyezett ügyfélfogadást a szabadkai főkonzulátus   Forrás: Magyar Szó   A szabadkai főkonzulátus adatai szerint a tavalyihoz képest 10–15 százalékkal növekedett a magyar állampolgárság megszerzése iránti érdeklődés Vajdaságban. Ehhez minden bizonnyal hozzájárulnak a főkonzulátus kihelyezett fogadónapjai, amelyek ezekben az ínséges időkben a szórványban élők számára nagy […]

A magyar gazdatársadalomnak elege van az ígéretekből!

A Jobbik megdöbbenéssel értesült arról, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter sajtótájékoztatóján egyetlen konkrétumként az hangzott el, hogy az új földtörvény parlamenti vitája ismét csúszik – áll Magyar Zoltán országgyűlési képviselő közleményében. Forrás: alfahir A Jobbik az Országgyűlésben is többször kérte számon a kormányt, és hiányolta az ágazat egészét újraszabályzó törvényt. A képviselő emlékeztet rá, hogy […]

Ezermilliárdot veszíthetünk el

Óriási kár éri az országot, ha több mint ezermilliárd forint uniós támogatást elveszítünk amiatt, hogy a szocialista kormányok rosszul készítették elő a második Nemzeti fejlesztési tervet – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában. Forrás: MNO Eleve megvalósíthatatlan fejlesztésekre kötötték le a szocialista kormányok az uniós pénzek egy részét, az előző kabinettől megörökölt és elakadt beruházások […]

A két közép osztálya – bevégzés

A minden oldalon és terepen szűkülő lehetőségek, az uralkodó, illetve uralkodni vágyó elitek kicsi fegyvertárral folyó küzdelme a rendszerváltás idejét idézik. Forrás: gondola.hu Itt folytatódik a múlt héten megkezdet középesdi–osztályosdi. Pörög az idő: akkor ezt írtam volt: „…a politika minden szintjének szereplői különösebb töprengés nélkül beleközéposztályoznak a hallgató és olvasó közönség képébe.” No, ez most […]

Újabb díjakat kaptak a debreceniek, Bognár megelőzte Kassait

Az MLSZ a hagyományoknak megfelelően a bajnoki év végeztével elismerésben részesítette a szezon legjobbjait – a legtöbb kategóriában a bajnok és Magyar Kupa-győztes debreceniek diadalmaskodtak. Forrás: nemzetisport.hu A 2011–2012-es bajnoki szezon legjobbjainak járó díjakat kedden, a telki GLOBALL Football Park & Sporthotelben, az MLSZ RangAdó Díjátadó Gálán adták át a nyerteseknek. Az exkluzív eseményen a […]

Kisfia is rajong Pokorny Lia új szerelméért

Budapest – Ámor nyila eltalálta Pokorny Liát (41), és hogy ez nem csupán egy múló fellángolás, arra az is bizonyíték, hogy új szerelmét már be is mutatta kisfiának. Forrás: BLIKK Lia kiváló anya, számára fontos, hogy gyermeke is elfogadja új választottját, ahogyan az is, hogy szerettei baráti viszonyt ápoljanak. Nem véletlen, hogy volt férjével, Csányi […]

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !