Demján sokat nyerhet a Coop-szerződéssel

Továbbra sem döntött a kormány arról, hogy a Demján Sándor nagyvállalkozó 81,6 százalékos tulajdonában lévő Gránit Bank alapjain létrehozzon-e egy állami pénzintézetet – tudta meg a Népszava Siklós Jenőtől. A hitelintézet vezérigazgató-helyettese elmondta: mióta Gránitot az állam megbízásából idén februárban átvilágították, és mindent rendben találtak – Siklós Jenő szavaival “csak beszélgetések folynak”. Forrás: nepszava.hu Az […]

Szerző:

Továbbra sem döntött a kormány arról, hogy a Demján Sándor nagyvállalkozó 81,6 százalékos tulajdonában lévő Gránit Bank alapjain létrehozzon-e egy állami pénzintézetet – tudta meg a Népszava Siklós Jenőtől. A hitelintézet vezérigazgató-helyettese elmondta: mióta Gránitot az állam megbízásából idén februárban átvilágították, és mindent rendben találtak – Siklós Jenő szavaival “csak beszélgetések folynak”.

Forrás: nepszava.hu

Az esetleges állami szerepvállalás azért nem egyszerű dolog, mert az Európai Unió versenyhivatala nem kedveli, ha a pénzügyi szférában a kormányok közvetlen részesedést szereznek. Időközben viszont a Takarékbank kisebbségi pakettjét már megvásárolta az állam négymilliárd forintért. Ennek a banknak az az előnye, hogy a takarékszövetkezetek révén az ország legkiterjedtebb fiókhálózatában terjeszti termékeit, szemben a Gránit Bankkal, amely nem is tervezi fiókok létrehozását.

ez a bejegyzés

ez a bejegyzés a Metrinwest kft. mérlegtechnikai megoldásainak bemutatására szolgál. Profiljaink között a hídmérlegek és technológia mérlegek mellett a kalibrálás szerepel. tags: hídmérleg; vasúti; közúti; kombinált; technológiai mérlegek; big-bag zsáktöltő; elektronikus raktármérlegek; hordótöltő mérlegek; ex-es mérlegek; tartálymérleg; szalagmérleg; precíziós mérlegek; analitikai mérlegek; darabszámlálós mérlegek;precíziós mérlegek; élelmiszeripari mérlegek; címkenyomtató mérlegek; szuperlapos saválló mérlegek; felsőpályás húsipari mérlegek

Tegnap ugyanakkor a Gránit beindította on-line bankfiók-szolgáltatását.) A Gránit állami szerepvállalására még várni kell, de az sem mellékes körülmény, hogy Demján Sándor az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek is elnöke, tehát az a tény, hogy a takakarékszövetkezetek többségi tulajdonában lévő Takarékbank részben állami lett számára is kedvező.

Emlékezetes, hogy a Gránit Bank stratégiai együttműködési megállapodást kötött a CO-OP Csoporttal. Erről Siklós Jenőtől megtudtuk: A tavaly 510 milliárd forintos forgalommal bíró 32 ezer alkalmazottnak munkát adó, 3 000 településen működő szövetkezeti formában működő CO-OP Hungary Zrt. mintegy 1,5 millió CO-OP vásárlója közül több mint 600 ezer a törzsvásárló. A Gránit Bank rájuk is számit, mint jövendő ügyfelekre, hiszen olyan helyeken is működik a Coop, ahol nincs bankfiók, és így ők a pénzügyi műveleteiket – az elképzelések szerint – 2012, negyedik negyedévtől már az erre felkészült boltokban is igénybe vehetik, ami Demjánnak ugyancsak jelentős sikere lesz.

 

B. M. /

Címke: , ,

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !