Archívum:
kettes

Kovács Ferenc a Vas megyei közútfejlesztésekről

Jelentős közútfejlesztések történnek Vas megyében – mondta Kovács Ferenc ma délelőtt. A megyei közgyűlés elnöke először tartott sajtótájékoztatót útügyi miniszteri biztosként.

Kőszegi Ostromnapok

Hetedik alkalommal szervezik meg a Kőszegi Ostromnapok rendezvényeit, amelyek idén is több hétvégén át zajlanak.

Mennyiből is lehet megélni?

Miközben politikusi berkekben arról zajlott a vita, meg lehet-e élni 48 ezer forintból, szépen lassan eljutottunk odáig, hogy Magyarországon lehetetlen egyedülállóként megélni egy átlagfizetésből, ha nincsen saját, természetesen hitelmentes lakásunk. És ez még akkor is igaz, ha a szépen kozmetikázott, a valóságról azonban igen keveset mesélő 140 ezer forintos nettó átlagfizetéssel számolunk. Forrás: HVG   […]

Kínos díjátadó

Zavarban lesznek a sportkedvelők július 27-én: Londonban megkezdődnek az olimpiai játékok, Mogyoródon a Forma-1-es pilóták versenyeznek, és elindul az élvonalbeli futballbajnokság. A magyar foci amúgy megkezdte az idényt, ám a figyelmet egyelőre nem a játék kötötte le.   Forrás: Hetiválasz   Tarolt a Debrecen az előző futballszezonban. Megnyerte a bajnoki címet és a Magyar Kupát […]

Orbán Viktor ma vállalkozókkal találkozik

Kéthetes konzultációsorozata zárásaként ma vállalkozókkal találkozik Orbán Viktor. Forrás: inforadio.hu A kormányfő Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnökének meghívására a VOSZ kibővített elnökségi ülésére látogat. A megbeszélés fő témája a kormány és a VOSZ megállapodásának félidős értékelése lesz a vállalkozók kezdeményezéseinek, javaslatainak tükrében. Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és […]

Centenáriumi emlékülést tartott a Magyar Tüdőgyógyász Társaság

Magyar Tüdőgyógyász Társaság centenáriumi emlékülést tartott csütörtök este a Budapesti Kongresszusi Központban. Forrás: ÖS A rendezvényen a tüdőgyógyászat jeles kutatói tartottak előadásokat, köszöntőt mondott Szentes Tamás főpolgármester-helyettes. Kovács Gábor, a centenáriumi nagygyűlés elnöke elmondta, hogy a magyar tüdőgyógyászat kiemelkedő szerepet töltött be a 20. században, hiszen nevéhez fűződik a hazai orvos történet legnagyobb sikere: a […]

Növekvő érdeklődés a visszahonosításra

Kedden Nagybecskereken tartott, hamarosan pedig Erzsébetlakon és Szentmihályon szervez kihelyezett ügyfélfogadást a szabadkai főkonzulátus   Forrás: Magyar Szó   A szabadkai főkonzulátus adatai szerint a tavalyihoz képest 10–15 százalékkal növekedett a magyar állampolgárság megszerzése iránti érdeklődés Vajdaságban. Ehhez minden bizonnyal hozzájárulnak a főkonzulátus kihelyezett fogadónapjai, amelyek ezekben az ínséges időkben a szórványban élők számára nagy […]

A magyar gazdatársadalomnak elege van az ígéretekből!

A Jobbik megdöbbenéssel értesült arról, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter sajtótájékoztatóján egyetlen konkrétumként az hangzott el, hogy az új földtörvény parlamenti vitája ismét csúszik – áll Magyar Zoltán országgyűlési képviselő közleményében. Forrás: alfahir A Jobbik az Országgyűlésben is többször kérte számon a kormányt, és hiányolta az ágazat egészét újraszabályzó törvényt. A képviselő emlékeztet rá, hogy […]

Ezermilliárdot veszíthetünk el

Óriási kár éri az országot, ha több mint ezermilliárd forint uniós támogatást elveszítünk amiatt, hogy a szocialista kormányok rosszul készítették elő a második Nemzeti fejlesztési tervet – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában. Forrás: MNO Eleve megvalósíthatatlan fejlesztésekre kötötték le a szocialista kormányok az uniós pénzek egy részét, az előző kabinettől megörökölt és elakadt beruházások […]

Adatbázist készítenek a tehetséges diákokról

A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács tehetséggálát szeretne szervezni, ha sikerül ehhez anyagi támogatást szerezni Forrás: Magyar Szó Olyan vajdasági oktatási intézmények, civil szervezetek váltak a magyarországi Nemzeti Tehetségsegítő Tanács révén tehetségpontokká, amelyek szívügyüknek tekintik, hogy felfedezzék diákjaikban a tehetséget, foglalkozzanak velük, hogy kibontakozhassanak képességeik. Persze, mielőtt egy tehetségpont megkapná a négy évre szóló akkreditációt, az említett […]

Pick: komoly veszteséget okozott a gyengülő forint

Komoly veszteséget könyvelhet el tavalyi tevékenysége után a Pick Szeged Zrt. A társaság 2011-ről szóló beszámolója szerint a szegedi cég 2,8 milliárdos veszteséggel zárta a tavalyi évet. Forrás: ÖS Pedig más élelmiszeripari vállalatok kimagasló eredménnyel zárták az évet. A tulajdonos Csányi Sándor OTP-vezért legfeljebb az vigasztalhatja, hogy másik szegedi cége, a Sole-Mizo a 2010-es 1,6 […]

Kinyílik a kultúra könyve

Június 15. és 17. között ismét Bonyhádra irányul a könyvek és olvasás iránt érdeklődők figyelme. A Völgységi Könyvfesztivál mára a régió egyik legrangosabb kulturális eseményévé nőtte ki magát. A rendezvényt 12. alkalommal hívja életre az idén 60 éves bibliotéka. Forrás: TEOL.HU – Arra törekedtünk, hogy az idei fesztivál kínálata is színes legyen, úgy gondolom, minden […]

El kell menni! – Amit a hétvégi választásokról tudni kell

Vasárnap, 2012. június 10-én első alkalommal rendeznek egyfordulós önkormányzati választásokat Romániában. Országszerte több mint tizennyolcezer szavazóhelyiségbe várják vasárnap reggel 7 és este 9 óra között a polgárokat. Forrás: erdély.ma A helyhatósági választásokon 41 megyei tanácselnököt, 3187 polgármestert, 1338 megyei tanácsost és 40 311 helyi tanácsost választunk. Hivatalos források szerint 18 315 880 választót várnak az […]

Demján: állami bank segíthet a magyar gazdaságon

Demján Sándor szerint az állam a külföldi vállalkozókat támogatja a magyarok helyett. Mint állítja, a magyar nemzeti tőke a legszegényebb a régióban, ezért helyesli, hogy az állam beszáll a TakarékBankba. Ha ugyanis ma működtetni akarja a gazdaságot, nem tud mást csinálni, bankokat kell alapítania ? nyilatkozta a Figyelőnek adott interjújában. Forrás: retail.hu   Az Arcadom […]

Fazekas: Ez a földprogram kiállja a kifogások próbáját

A miniszter szerint a nemzeti földalapról szóló törvény alapkoncepciója, hogy megvédje a magyar földet, mert a helyben lakó gazdákra alapozzák a jövő birtokviszonyait. Fazekas Sándor szombaton Lakiteleken, a Nemzeti Fórum közéleti akadémián Földviták, földharcok – megvédjük a magyar földet! című előadásában hangsúlyozta, hogy a régi földtörvény minden elemében elavult, ezért átlátható szabályozás kell. A másik […]

Kisebb áfát akarnak az élelmiszergyártók

Nagyjából 300 milliárd forint adót csalnak el a cégek a hazai élelmiszerpiacon – jelentette ki a Bunge Ltd. multinacionális élelmiszer-ipari vállalat egyik igazgatója. A hazai élelmiszergyártás kulcsszereplői pénteken az alapvető élelmiszerek áfakulcsának 10 százalék alá csökkentését követelték – írja a Magyar Nemzet. Forrás: MNO   Koalíció létrehozását jelentették be tegnap a hazai élelmiszergyártás kulcsszereplői, akik […]

Novák Előd: nem kell szégyellnünk becsülettel gyászolni

Bár hivatalosan tavaly óta a Nemzeti Összetartozás Napja június 4-e, a Jobbik szerint nem ünnepelni, hanem gyászolni kell a trianoni diktátum 92. évfordulóját. A párt ennek szellemében emlékezett Szegeden, a Klauzál téren, ahol mintegy 150-200 érdeklődő előtt Novák Előd, a párt alelnöke is megszólalt. A megmozdulást – hagyományoknak megfelelően – a román konzulátus előtti demonstráció zárta. Forrás: […]

WSJ: Magyarország, sarokba szorult gazdaság

A The Wall Street Journal Magyarország, Sarokba szorult gazdaság, félidőben a kormány címmel közölte Éder Márton írását a lap Feltörekvő Európa című blogjában. Forrás: galamuscsoport A magyar kormány két éve van hatalmon, és a megítélése vegyes. Az ország költségvetési hiánya lassan fenntartható szintre csökken, de a növekedés várhatóan sok évig lassú lesz, és a kormány ügyetlen politikája […]

Rombolja a GDP-t a munkahelyi stressz

A magyar GDP hatszorosát viszi el Európában a munkahelyi stressz. A túlzott stressz a második leggyakrabban előforduló munkához köthető egészségügyi probléma, amely a munkahelyi hiányzások 50-60 százalékának hátterében áll. Forrás: privatbankar.hu A munkahelyi stressz okozta GDP-kiesés hazánkban nagyjából évi 1000 milliárd forintra tehető, európai szinten ez az összeg pedig meghaladja az 500 milliárd eurót. Ebből […]

Horthy újra bevonul Budapestre?

Vitézi Rend – A főkapitány szerint idővel minden nagyobb településen emlékműve lesz a volt kormányzónak A Vitézi Rend a viták és tiltakozások ellenére sem tett le arról, hogy szobrot emeljen Horthy Miklósnak. A bronzból készült lovas szobor talapzattal együtt becsülhetően 25-30 millió forintba kerül majd. Forrás: NOL Molnár-Gazsó János, a rend főkapitánya bízik abban, hogy […]

I. Országimázs Konferencia

Nem kell megtagadnunk a bűvös 3P-t (puszta, Piroska, paprika), de paprikás csirkével sem kell tovább villognunk a világ előtt, az viszont nem árt, ha rendbe szedjük magunkat, sokat mosolygunk, és külföldi sommelier-ket hívunk a magyar nagykövetségekre – derült ki az első Országimázs Konferencián, amelynek résztvevői a turizmus, a gasztronómia és a bor területén keresték az országimázs lényegét. Az […]

Már nyáron megszáll minket az IMF?

Demján Sándor szerint nem tartalékolni kéne, hanem a gazdaságot felpörgetni, kívül kell maradni az euróövezeten, és a kisvállalkozásokat támogatni. Nyáron beteheti a lábát az IMF? Forrás: alfahir Pleschinger Gyula a Dow Jonesnak Londonból telefonon adott nyilatkozatában elmondta: ha a magyar parlament a június első napjaiban esedékes végszavazáson elfogadja a jegybanktörvény minden fél számára kielégítő módosítását, […]

ALAKUL A THÁLIA SZÍNHÁZ VIRTUÁLIS TÁRSULATA

A Thália Színház virtuálisnak mondott társulata a valóságban is ülést tartott. Huszonkét neves színész szegődik a teátrumba, amellyel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kötött szerződést, rádióstúdió működtetésére – számolt be a Népszava. Forrás: színház.hu A Színház.hu megerősített információi szerint, a Thália Színházhoz olyan színészek szerződnek, mint Csányi Sándor, Egri Kati, Pindroch Csaba, Schell Judit, Schmied Zoltán vagy Szombathy […]

Bagóért szállna be a Takarékbankba az állam

Mindössze 4 milliárd forintért szerezhetne kisebbségi tulajdont az MFB a takarékszövetkezetek többségi tulajdonában lévő Takarékbankban – értesült az Index, amely úgy tudja, hogy a német DZ Bankkal folytatott vételi tárgyalások nem elsősorban az árról, hanem a hitelekre, perekre vonatkozó garanciákról szólnak. Forrás: origo Az állami kézben lévő Magyar Fejlesztési Bank 4 milliárd forintért vásárolná meg a Takarékbank kisebbségi, 38 százalékos […]

Együttműködés a NYÍRERDŐ Zrt. és a ROMSILVA között

2012. május 16. – Újabb elemekkel gazdagodik a NYÍRERDŐ Zrt. és a ROMSILVA Máramarosi Igazgatóságának kapcsolata. Erről állapodott meg Nagybányán Szalacsi Árpád vezérigazgató és Mihai Sajerli igazgató. Több helyi erdészetben tett látogatás kapcsán számos érdekes csemetetermelési-, erdőfelújítási- és fakitermelési módszerrel ismerkedtek a magyar vendégek. Tapasztalták, hogy a korábbi erdészeti technológiákat újabbakkal váltották fel a román kollegák, nagyon […]

Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is

Demján Sándor bankja már idén nyereségbe fordulhat, ha megfelelő tőkeinjekcióhoz jut a pénzintézet, a menedzsment több befektetővel is tárgyal erről. Interjú Hegedüs Évával, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatójával. Forrás: privátbankár – Az első sajtótájékoztatójukon elhangzott, hogy a Gránit Bank a magyar gazdaságpolitika támasza kíván lenni. Még mindig így gondolják?  – A Gránit Bank idén májusban lett […]

Finisben az állami bankvásárlás

Szerdán a jogászok előkészítették az adásvételi szerződés tervezetét, pénteken pedig Budapestre utaztak a német anyabank vezetői, hogy a Magyar Fejlesztési Bankkal megtárgyalják a Takarékbank közel 40 százalékos tulajdonrészének eladását – tudta meg az [origo]. Forrás: origo A bankvásárlási folyamatot végigkísérő, neve elhallgatását kérő forrásunk elmondása szerint a legfontosabb kérdések mostanra tisztázódtak, így nagyjából körvonalazódott a felek […]

Lázár megmentheti a Gyulai Húskombinátot

Elkészült a Gyulai Húskombinát Zrt. kiemelt állami vállalattá nyilvánításához szükséges kormányrendelet, a kabinet várhatóan egy-két héten belül döntést hoz róla – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára a Magyar Nemzetnek. Forrás: Index Gyulai Húskombinát Zrt. Az 1868-ban alapított cég az ország legrégebbi húsipari vállalkozása, évi 12 ezer tonna feldolgozott élelmiszert állít elő, jelentős exportőr, […]

Amikor a kormány elkezdte a behajtást

Szerdán döntött a kabinet az új adókról, és miután eldőlt, hogy ismét nem a fogyasztókat, hanem a vállalatokat sújtó sarcokat vetnek ki, kiborultak a cégvezérek. A bankszövetségi elnök 190 milliárdos pofonról és nyílt hülyeségről, a Magyar Telekom vezére uniós jogsértés lehetőségéről, Demján Sándor egyszerűen vészhelyzetről beszélt. Igazi vészhelyzet viszont a görögöknél kezd kialakulni, ami újból […]

Matolcsy úr, Ön kinél bankol?

Több “bankos téma” is lesz ma az Országgyűlés programjában, az új házszabályt kihasználva bankokat államosítana Matolcsy György, aki így átveheti a exporthitelek feletti irányítást az MFB-től. Az MFB közben közel került hozzá, hogy kivásárolja a német tulajdonost a Takarékbankból. És szó lesz ma az MNB-ről is. Forrás: Privátbankár Az MFB helyét Matolcsy veszi át  Több […]

Két vállon a gazdaság

Talpra állás és gyors növekedés nélkül végképp elszáll a megmaradás esélye Forrás: Magyar Hírlap  Összefogás nélkül nincs kilábalás a válságból, a rendkívül nehéz helyzetben lévő magyar gazdaság talpra állítása pedig elengedhetetlen Magyarország jövője szempontjából Demján Sándor szerint.Vészhelyzetben van a magyar gazdaság, a kilábaláshoz pedig meg kell találni azokat a stratégiákat, amelyekkel együttesen elősegíthetjük a gazdasági […]

Csányi Sándor szerint nem láthatók még a tranzakciós adó hatásai

Csányi Sándor elmondta, hogy az OTP Bank nem fogadja el a devizahitelezés ügyében hozott bírósági ítéletet. Erdei Tamást az OTP igazgatóságába választották. Az OTP Bank éves közgyűlése úgy határozott, hogy a részvények névértékére vetítve 100 százalékos osztalékot fizet a részvényeseknek. Forrás: bankkartya.hu Az osztalék mértéke így a döntés szerint részvényenként 100 forint, mivel azonban a […]

Utasellátó: élt 64 évet?

Titokban döntött a MÁV-Start Zrt. a 64 éves Utasellátó, pontosabban annak belföldi étkezőkocsi szolgáltatása megszüntetéséről. A “robogó éttermek” pincérei, szakácsai június 15-én dolgoznak utoljára, bár ezt ők még nem tudják. Ám a spóroló vasúttársaság pontatlan becsléssel mutatta ki, miért nem éri meg fenntartani a szolgáltatást. Forrás: Népszava A MÁV-Start Zrt. ugyan maga sem tudja pontosan […]

Tízmilliárdokat fizethetnek a bankok?

Szakértői becslések 40 és 70 milliárd forint körülire teszik azt az összeget, amennyit a bankoknak vissza kellene fizetniük a devizahiteleseknek, ha általános joggyakorlat születne a Szegedi Ítélőtábla OTP-t elmarasztaló döntéséből – írja a Napi Gazdaság. Forrás: ado.hu Mint arról az Adó.hu is beszámolt, a szegedi Ítélőtábla döntése szerint tisztességtelen gyakorlat, hogy amikor a bank a hitelt […]

Emlékeztető a nemzeti elkötelezettségről

Néhány hete megint világosan elmagyarázták nekünk, mit értenek jobb- és szélsőjobb oldalon nemzeti elkötelezettségen – a médiában és nyilván minden más területen is. Szeretném rögzíteni, legalább utólag, hogy ne feledkezzünk meg róla. Forrás: Galamus csoport 2012. április 19-én az Echo Tv közleményt adott ki arról, miért vette le műsorról a (szélsőjobbos nézők körében bizonyára roppant népszerű) Demokrata […]

Brüsszelig ér a fideszes földbotrány

Brüsszeli ügy lett a legutolsó interjú, amit Ángyán József volt mezőgazdasági szakállamtitkár adott a Hír24-nek. Az LMP frakcióvezetője szerint “könnyen az Orbán-kormány Tocsik-ügyévé válhat ez a történet”. Forrás: 168 óra Az Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) előtt a magyar földtámogatás ügye – tudatta blogjában a Lehet Más a Politika frakcióvezetője. Jávor Benedek egyik ismerősénél azzal […]

Futó Péter: két kézzel kell kiszórni az uniós pénzeket

Tényleg rosszabb a magyar gazdaság megítélése mint azt fundamentumaink indokolnák? Mivel lehetne Magyarországra vonzani a jelenlegi helyzetben a nemzetközi befektetőket? Kinek kellene adni az EU-s forrásokat? Dr. Futó Péterrel, a Futureal tulajdonosával, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökével, a Business Europe alelnökével beszélgettünk Európa jövőjéről, a magyar gazdaság állapotáról, adózásról, ingatlanpiacról, befektetési lehetőségekről. Interjú…. […]

Lakner: a szegénységről elképesztő tévedésben van a kormány

A szegénységről és annak mibenlétéről elképesztő tévedésben van az Orbán-kormány – egyebek mellett ez hangzott el a József Attila Alapítvány konferenciáján, ahol szóba került a kabinet “perverz gyakorlata” is, amely szerint az “újraelosztás valódi haszonélvezői nem a szabolcsi szegények, hanem Demján Sándor és Széles Gábor.” Társadalompolitikai kérdések megvitatásával és az MSZP programalkotó munkáját segíteni kívánó, […]

IMF/EU-tárgyalások – Az MGYOSZ gyors megegyezésben érdekelt

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. április 27. 15:35 A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) az általa képviselt mintegy hatezer vállalat sikerességének szempontjából meghatározó jelentőségűnek tartja, hogy az IMF/EU-tárgyalások gyorsak és eredményesek legyenek. Forrás: MTI, gazdasagiradio.hu Az MGYOSZ “régóta hangsúlyozza, hazánk finanszírozási problémáinak hosszú távú megoldása érdekében elengedhetetlen, hogy megállapodás jöjjön létre Magyarország, valamint az Európai […]

Stratégialag kiemelt jelentőségű cég a Gyulai Húskombinát

Mindenképpen egyfajta védettséget jelent, hogy a Gyulai Húskombinát a stratégiailag kiemelt jelentőségü cégek közé tartozik — mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Ruck János vezérigazgató. Forrás: elelmiszer.hu Kiemelt vállalat lesz a Gyulai Húskombinát, a társaság megmentésére készített tervezetet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kormány elé fogja terjeszteni — adta hírül az MTI-nek Budai Gyula. A Vidékfejlesztési […]

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !