Csányi Sándor szerint nem láthatók még a tranzakciós adó hatásai

Csányi Sándor elmondta, hogy az OTP Bank nem fogadja el a devizahitelezés ügyében hozott bírósági ítéletet. Erdei Tamást az OTP igazgatóságába választották. Az OTP Bank éves közgyűlése úgy határozott, hogy a részvények névértékére vetítve 100 százalékos osztalékot fizet a részvényeseknek. Forrás: bankkartya.hu Az osztalék mértéke így a döntés szerint részvényenként 100 forint, mivel azonban a […]

Szerző:

Csányi Sándor elmondta, hogy az OTP Bank nem fogadja el a devizahitelezés ügyében hozott bírósági ítéletet. Erdei Tamást az OTP igazgatóságába választották. Az OTP Bank éves közgyűlése úgy határozott, hogy a részvények névértékére vetítve 100 százalékos osztalékot fizet a részvényeseknek.

Forrás: bankkartya.hu

Az osztalék mértéke így a döntés szerint részvényenként 100 forint, mivel azonban a pénzintézet a saját részvényekre eső osztalékot felosztja a tulajdonosok között, a ténylegesen kifizetett összeg ennél kissé magasabb, várhatóan 102 forint lehet. Az OTP Bank a közgyűlés döntése alapján összesen 28 milliárd

ez a bejegyzés

ez a bejegyzés a Metrinwest kft. mérlegtechnikai megoldásainak bemutatására szolgál. Profiljaink között a hídmérlegek és technológia mérlegek mellett a kalibrálás szerepel. tags: hídmérleg; vasúti; közúti; kombinált; technológiai mérlegek; big-bag zsáktöltő; elektronikus raktármérlegek; hordótöltő mérlegek; ex-es mérlegek; tartálymérleg; szalagmérleg; precíziós mérlegek; analitikai mérlegek; darabszámlálós mérlegek;precíziós mérlegek; élelmiszeripari mérlegek; címkenyomtató mérlegek; szuperlapos saválló mérlegek; felsőpályás húsipari mérlegek

forintot fizet ki osztalékként, tavaly ez az összeg 20 milliárd forint volt. A közgyűlésen kiosztott előterjesztés szerint a magyar számviteli szabályok alapján az OTP Bank 2011. évi adózott nyeresége 136,6 milliárd forint volt, a tavalyi adózás előtti eredmény 154,46 milliárd forintot tett ki. Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója a közgyűlésen elmondta: az úgynevezett tőzsdei nyereség 161 milliárd forint volt tavaly, a bank konszolidált adózás utáni nyeresége 83,8 milliárd forintot ért el. Kifejtette: a kettő közötti különbség több tényezőre vezethető vissza, így a végtörlesztés bruttó vesztesége 65 milliárd forint volt, ebből a nettó veszteség 34 milliárd forintra rúgott, a csoportszintű bankadó 35,5 milliárd forint volt, a többi veszteséget az úgynevezett goodwill leírása adta. Csányi Sándor a tavalyi végtörlesztésről elmondta: az OTP Banknál a devizahitelek 19,9 százalékát törlesztették az adósok, ennek 65 százalékát megtakarításból, 35 százalékát pedig hitelből. A hitelintézet összesen 47 milliárd forint úgynevezett kiváltó hitelt folyósított, ebből 19 milliárdot más bankok devizahiteleinek, 28 milliárdot pedig saját devizahiteleik kiváltására. Az elnök-vezérigazgató szerint az OTP Bank tőkehelyzete nemzetközi összehasonlításban is rendkívül jó, úgy ítélte meg, hogy az OTP már most tudja teljesíteni a későbbi, szigorúbb tőkekövetelményeket. Csányi Sándor kiemelte: mindezt úgy tudta az OTP teljesítenie, hogy a válság alatt a bank nem vont be tőkét a piacról, és állami tőkejuttatásban sem részesült. Hangsúlyozta továbbá, hogy a hitelintézet jelenleg közel 4,5 milliárd eurós likviditási tartalékkal rendelkezik, az OTP Bank következő években esedékes lejáró devizatartozásainak összege 1,7 milliárd eurót tesz ki. Így az OTP nettó likviditási tartaléka mintegy 2,7 milliárd euró – emelte ki Csányi Sándor. A magyarországi bankadóról kijelentette: annak szintje napjainkban mintegy 17-szerese a nemzetközi átlagos mértéknek, de például negyvenszerese a franciaországi bankadónak. “Bízom abban, hogy a jövő évi felezés után hosszabb távon ehhez a nemzetközi átlaghoz igazodik majd a magyar adóteher” – mondta Csányi Sándor. Az elnök-vezérigazgatója hozzátette: a pénzügyi tranzakciós adó hatásait egyelőre nehéz megítélni, mivel nem tudni pontosan, milyen ügyletekre vetik azt ki. Az elnök-vezérigazgató elmondta: a Széll Kálmán Terv összességében jó, “még jobb lenne, ha a kiadásokra jobban koncentrálna”. Ezzel együtt megjegyezte: vannak olyan tervezett adónemek, amelyek kapcsán “nem vagyunk boldogok, ilyen a tranzakciós adó, de még nem látjuk annak végső formáját.” Csányi Sándor aláhúzta: attól lehet tartani – miként arra az Európai Központi Bank vezetője is utalt egyik nyilatkozatában -, hogy ha a tranzakciós adót nem vezetik be mindenhol, akkor az adott országból, ahol már érvényesítik ezt az adót, vagy Európából, a pénzforgalmat átterelheti más országokba, rosszabb esetben az árnyékgazdaságba. “Ilyen szempontból ezt egy nagyon veszélyes dolognak látom” – mondta az elnök-vezérigazgató. “Ha egyedül Magyarországon vezetnék be ezt a tranzakciós adót, az nagyon kockázatos lépés, arról nem is beszélve, hogy újabb terhet jelentene a vállalatok számára, és egyik akadálya lehet a gazdasági növekedésnek” – fűzte hozzá az OTP elnök-vezérigazgatója. A legnagyobb hazai hitelintézet vezetője úgy vélte: a bank mostani tőzsdei árfolyama nem azt mutatja, hogy a piac értékelné az OTP eredményeit. “Befektetőként én is azt mondom, hogy nem teljesít jól a részvény, de mások bankokhoz viszonyítva elégedettek lehetünk” – fűzte hozzá. Az elnök-vezérigazgató a magyarországi tevékenység kapcsán elmondta: nagy kérdés lesz az OTP magánnyugdíjpénztárának további sorsa, erről majd a tagoknak kell dönteni. A külföldi érdekeltségek közül főleg az oroszországi és az ukrajnai bank, illetve a bulgáriai OTP leánybank tevékenységét, eredményességét dicsérte. Elmondta: idén a térség országait tekintve arra számít a bank vezetése, hogy Magyarországot és Montenegrót kivéve nőni fog a GDP az egyes államokban. – Mindenképpen jónak értékelem, hogy a kormány elkötelezett a költségvetési deficitcélok betartása mellett, amit az Európai Unió megkövetel – mondta Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója az MTI kérdésére válaszolva kiemelte: Magyarországnak, a magyarországi bankrendszernek és a magyar cégeknek is érdeke, hogy megszülessen a IMF/EU és Magyarország között a hitelmegállapodás, mert a mai CDS felárak mellett olyan drágák a források, hogy abból nagyon kevés vállalat finanszírozható. Az OTP Bank nem fogadja el a Szegedi Ítélőtábla csütörtöki, a bankkal szemben hozott ítéletét, és felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához – mondta Csányi Sándor a sajtótájékoztatón egy másik újságírói kérdésre válaszolva. A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége azért perelte be az OTP-t, mert devizahitelüknél a bank a kezelési költséget devizában terhelte rájuk, illetve a törlesztőrészlet forintösszegét a bank az általa alkalmazott devizaeladási árfolyamán határozta meg, miközben a folyósításkor vételi árfolyamon állapította meg a kölcsön összegét. A másodfokú ítélet indoklása szerint a kezelési költség vizsgálatára a polgári bíróság jogköre nem terjed ki, ugyanakkor a vételi és eladási árfolyam alkalmazását tisztességtelennek mondta ki. Így jogerőre emelkedett az első fokon eljáró bíróság korábbi ítélete, amely az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal. A közgyűlésen az igazgatóságba választották Erdei Tamást, az MKB előző elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség korábbi elnökét és Gresa Istvánt, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesét, az új tagok mandátuma legfeljebb 2016. április 30-ig szól. Forrás: MTI – See more at: http://www.bankkartya.hu/hirkategoria/hirek/cikk/9668-csnyi-sndor-szerint-nem-lthatk-mg-a-tranzakcis-ad-hatsai#sthash.RiXdGAxn.dpuf

Címke: , , ,

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !