Csányi Sándor kilóra megvette az államot(?)!

„Nemrég információkat szereztünk arról, hogy az IMF tárgyalásokkal párhuzamosan a kormány egy másik nagy üzlet megkötésén is munkálkodott, ami azt hivatott biztosítani, hogy nem történik meg az államcsőd, amíg a kormány hozzá nem jut az IMF hitelhez – ami ugyebár újabb évvel tolná ki az államcsődöt, mert a kapott pénzből lehet majd tovább költekezni.  Forrás: […]

Orbán a magyarokról: Csak az erőből értenek, félázsiai származékok

Az összefogás nem szándék, hanem erő kérdése – jelentette ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) csütörtöki elnökségi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök, aki kemény bírálatot kapott a kormány „unortodox” gazdaságpolitikája, illetve a fejlesztések-beruházások elmaradása miatt. Forrás: alfahir Gyakorlatilag semmi sem valósult meg abból a két évvel ezelőtti együttműködési megállapodásból, amelyet a kormány és a […]

Kevesli Orbánék csomagját Demján

Demján Sándor vállalkozó szerint a munkahelyvédelmi akciótervnél jóval nagyobb összeggel kellene segíteni a termelést Magyarországon. A milliárdos üzletember egy 1000-2000 milliárdos beruházási alapot is létrehozna. Forrás: origo.hu Demján Sándor, a Trigránit elnöke szerint jó a munkahelyvédelmi akcióterv, de igazán sikeres akkor lehet, ha kiegészül egy, a termelést serkentő gazdaságfejlesztési programmal. A termelésről kell leszedni a […]

Csányi: Hamarosan kezdődhetnek az IMF-tárgyalások

Hamarosan megkezdődhetnek az EU/IMF-tárgyalások – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek. Forrás: VG A tárgyalások megkezdése után 3-4 hónap alatt létrejöhet a megállapodás – hangsúlyozta Csányi Sándor az interjúban. Közép-Európa legnagyobb hitelezőjének vezére szerint Magyarország CDS-felára 150-200 bázisponttal csökkenhet a megegyezéssel.   Az elmúlt néhány nap eseményei pozitívak – mondta Csányi. […]

Demján: Nem javul a magyar életszínvonal

A magyar kormány vegyes teljesítményt tud felmutatni két év eltelte után. A költségvetés hiánya lassan fenntartható szintekre csökken, ám a gazdasági növekedés gyenge maradhat a következő években és a kormány keménykedése miatt bizalmatlanabbak a befektetők, idézi a Wall Street Journal feltörekvő Európával foglalkozó blogját a portfolio.hu. A cikkben Demján Sándor üzletember is kifejtette véleményét a […]

Már nyáron megszáll minket az IMF?

Demján Sándor szerint nem tartalékolni kéne, hanem a gazdaságot felpörgetni, kívül kell maradni az euróövezeten, és a kisvállalkozásokat támogatni. Nyáron beteheti a lábát az IMF? Forrás: alfahir Pleschinger Gyula a Dow Jonesnak Londonból telefonon adott nyilatkozatában elmondta: ha a magyar parlament a június első napjaiban esedékes végszavazáson elfogadja a jegybanktörvény minden fél számára kielégítő módosítását, […]

Demján: Legyen 310-315 forint az euró

Demján Sándor szerint a magyar kormánynak megállapodásra kell jutnia nemzetközi hitelezőivel és a hitelkeret egy részét a gazdaság ösztönzésére kell fordítania. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke a Dow Jonesnak adott nyilatkozatban elmondta: Magyarországnak 18-20 milliárd eurós hitelre van szüksége a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), ebből 15 milliárd szolgálna elővigyázatossági célokat, 3-5 milliárdot pedig […]

IMF/EU-tárgyalások – Az MGYOSZ gyors megegyezésben érdekelt

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. április 27. 15:35 A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) az általa képviselt mintegy hatezer vállalat sikerességének szempontjából meghatározó jelentőségűnek tartja, hogy az IMF/EU-tárgyalások gyorsak és eredményesek legyenek. Forrás: MTI, gazdasagiradio.hu Az MGYOSZ “régóta hangsúlyozza, hazánk finanszírozási problémáinak hosszú távú megoldása érdekében elengedhetetlen, hogy megállapodás jöjjön létre Magyarország, valamint az Európai […]

Nem riasztja el a cégvásárlókat a gazdasági válság

Cégértékeléssel foglalkozó konferenciát szervez az IM&A április 25-én. Az eseményen jelen lesz Irina Ivascsenko, az IMF magyarországi képviselője is. 2011-ben a magyarországi fúziók és felvásárlások (M&A) piacán jelentős fellendülést tapasztalhattunk, a rendezvényen szakértők fejtik majd ki véleményüket a hazai befektetési környezet jövőjéről. Forrás: MNO Az április 25-én megrendezésre kerülő IM&A konferencia célja, hogy mind a […]

Demján Sándor biztos benne: lesz IMF-megállapodás

Demján Sándor biztos benne: lesz IMF-megállapodás Demján Sándor biztos abban, hogy lesz IMF-megállapodás – a nagyvállalkozó azon az ünnepségen adott interjút az ATV Híradónak, ahol a Széchenyi kártya tíz éves múltjáról volt szó. A program keretében évente 15-18 ezer kis- és közepes vállalkozó kap kölcsönt, így nekik sem mindegy, hogy milyen áron jutnak a jövőben […]

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !