Lakner: a szegénységről elképesztő tévedésben van a kormány

A szegénységről és annak mibenlétéről elképesztő tévedésben van az Orbán-kormány – egyebek mellett ez hangzott el a József Attila Alapítvány konferenciáján, ahol szóba került a kabinet “perverz gyakorlata” is, amely szerint az “újraelosztás valódi haszonélvezői nem a szabolcsi szegények, hanem Demján Sándor és Széles Gábor.” Társadalompolitikai kérdések megvitatásával és az MSZP programalkotó munkáját segíteni kívánó, […]

Szerző:

A szegénységről és annak mibenlétéről elképesztő tévedésben van az Orbán-kormány – egyebek mellett ez hangzott el a József Attila Alapítvány konferenciáján, ahol szóba került a kabinet “perverz gyakorlata” is, amely szerint az “újraelosztás valódi haszonélvezői nem a szabolcsi szegények, hanem Demján Sándor és Széles Gábor.”

Társadalompolitikai kérdések megvitatásával és az MSZP programalkotó munkáját segíteni kívánó, a témához kapcsolódó szakpolitikai programcsomag bemutatásával folytatódott a Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter által vezetett József Attila Alapítvány (JAA) konferenciasorozata. A szervezet több mint száznegyven szakértő bevonásával készítette el azokat a programdolgozatokat, amelyeket társadalmi vitára bocsátanak, és később az MSZP köz- és szakpolitikai programjának alapjait jelenthetik majd.

Forrás: NOL

A budapesti Pallas Páholyban kedd délelőtt megrendezett eseményen Kiss Péter, az MSZP társadalompolitikai kabinetvezetője hangsúlyozta: alternatívát kell adni Magyarországnak a Fidesz politikájához képest, a politikai baloldal válaszait pedig széles párbeszéd során kell kialakítani. A tanácskozásnak eredetileg „Európába, de mindahányan!” címet adták, de Kiss Péter szerint ma már az „Európába” és a „mindahányan” kifejezés után is kérdőjelet érdemes tenni. Az egykori társadalompolitikai miniszter bevezetőjében az „új rend” haszonélvezőiről és a „keresők szegénységéről” is beszélt, hangsúlyozva, hogy össznemzeti kihívást jelent az ezzel való szembenézés.

ez a bejegyzés

ez a bejegyzés a Metrinwest kft. mérlegtechnikai megoldásainak bemutatására szolgál. Profiljaink között a hídmérlegek és technológia mérlegek mellett a kalibrálás szerepel. tags: hídmérleg; vasúti; közúti; kombinált; technológiai mérlegek; big-bag zsáktöltő; elektronikus raktármérlegek; hordótöltő mérlegek; ex-es mérlegek; tartálymérleg; szalagmérleg; precíziós mérlegek; analitikai mérlegek; darabszámlálós mérlegek;precíziós mérlegek; élelmiszeripari mérlegek; címkenyomtató mérlegek; szuperlapos saválló mérlegek; felsőpályás húsipari mérlegek

 

Lakner Zoltán politológus, a szolidaritás-elvű politika lehetőségeiről beszélve hozzászólásában többek között azt mondta: az Orbán-kormánnyal szemben érdemi kritikát lehet és kell megfogalmazni, de ez nem jelenti azt sem, hogy „2010 előtt a világok legjobbika volt Magyarország”. A szakértő emlékeztetett, hogy a rendszerváltástól a többség nemcsak szabadságot, de elsősorban nyugati életszínvonalat várt, ehhez képest – az első években különösen – megnőttek a különbségek.

 

„A társadalomnak nincs olyan élménye, hogy közösen gyarapodunk, hogy együtt tudunk emelkedni. A szegénység tartóssága azt is jelentette, hogy a szegénység mélyülni is tud” – fogalmazott Lakner, hozzátéve: a kilencvenes évek elején a széles középréteg lecsúszott, csak kevesen kapaszkodtak meg, és ezáltal tömegek élték át, hogy elveszíthető mindaz, amit korábban megkerestek.

 

A politológus elmondta, minderre ránehezedett a polarizálódott politikai tér, amelyben nehéz volt közös pontokat, közös viták után pedig közös következtetéseket találni. Lakner rámutatott, hogy válság-időszakban ez a szétesett politikai közösség hajlamosabb a bűnbakképzésre, ennek fogadókészsége látható a Jobbik aktivitásában is.

 

„A jelenlegi kormány politikája azért különleges, mert – és ilyen kormányt nem láttam még máshol – kifejezetten szegmentálja a társadalmat (…) Ha jóhiszeműek vagyunk, akkor csak azt mondjuk, hogy a kormánynak téves társadalompolitikai képe van” – fogalmazott Lakner, hozzátéve: a szegénységről és annak mibenlétéről is „elképesztő tévedésben” van az Orbán-kabinet.

 

Példaként a negyvenhétezer forintos megélhetés és a lakótelepen is nevelhető háztájik kormánypárti példáját hozta fel. Kivezető lehetőségként a politikai elemző azt vetette fel, hogy az orbáni korszak meg fogja tanítani megbecsülni az alkotmányos és polgári jogokat, amelyek megerősödésével kikényszeríthetőek lesznek a szociális biztonság keretei. Lakner szerint az ellenzéknek „civilizációs ajánlatot” és „egy szorongásmentesítő alternatívát” kellene felmutatnia.

 

Sáling József, az MSZOSZ alelnöke is hozzászólt a JAA vitaanyagához, illetve Magyarország jelenlegi társadalompolitikai helyzetéhez. Az érdekvédő többek között arról beszélt, hogy a kormány szinte semmilyen kérdésben sem egyeztet érdemben az érintettekkel, és miközben Európa a szakképzés fontosságáról és lehetőségeitől hangos, addig Magyarországon szinte azt sem tudni, hogy ki a felelőse ennek a területnek. Sáling rámutatott arra is, hogy hiába növekedett a minimálbér összege az elmúlt években, a nettó értéke alig pár ezer forinttal emelkedett csak, „az erőszakos emelés” viszont sok munkaadó számára olyan megterhelést jelentett, ami miatt többen inkább a fekete foglalkoztatásba menekültek.

 

Korózs Lajos szociológus, az MSZP elnökségi tagja a rendezvényen a kormányzati „perverz újraelosztásról” beszélt. Többek között az Erzsébet-utalványok rendszerére utalva kiemelte: „a fiúk elfelejtik, hogy a piacgazdasághoz pénz is kell”. Korózs szerint a Fidesz szeret államosítani, és azért elfogadható számukra a szegénység növekedése, mert „erre nem akarnak pénzt áldozni”. A szocialista politikus úgy vélte, hogy az „újraelosztás valódi haszonélvezői” nem a szabolcsi szegények, hanem Demján Sándor és Széles Gábor.

 

„Nem kérem számon a Fidesz politikáján egy jóléti állam megteremtését, mert az majd a mi politikánk lesz” – fogalmazott Korózs, hangsúlyozva, hogy a Fidesz-kormány célja a lojális apparátus kiépítése, és ehhez készek akár a teljes állami adminisztrációt is lecserélni. A szocialista politikus szerint olyan jövedelemátcsoportosítás zajlik, amely kizárólag a Fidesz irányába lojális gazdasági elitet hozza helyzetbe.

 

„Azt mondta a kormány, hogy senkit sem hagy az út szélén. Ez igaz, mert belerúgott inkább az árokba!” – tette hozzá Korózs Lajos. Az MSZP szakértője hangsúlyozta: „új társadalmi szerződésre” van szükség, amelyben rögzíteni kell, hogy az állam mit tud biztosítani az egyes társadalmi csoportoknak, és azt is, hogy ezek a csoportok mit kell vállaljanak az állam és egymás felé.

 

Kiss Ambrus szakértő hozzászólásában többek között arról beszélt, hogy a közmunkarendszer csak csalódást hoz, hiszen sem az egyén, sem a társadalom számára nem biztosít alternatívát és kitörési lehetőséget. Hangsúlyozta, hogy le kell számolni azzal a tévhittel: segélyből ugyanúgy meg lehet élni, mint munkajövedelemből; de szakítani kell azzal a hibás állítással is, hogy az ország jelenkori helyzetének oka az elburjánzott szociális támogatórendszer eddigi működtetése.

 

A vita későbbi szakaszában tett hozzászólásokban elhangzott még, hogy a pártpolitika egyik erős pólusa (ki nem mondva, de egyértelműen az MSZP-re utalva) 2010-ben látványosan összeomlott, ennek a pólusnak a visszaépítése pedig nem kétéves folyamat lesz.

Címkék: , , ,

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !

Egy igazi szófelhő. Válassz!