Lázár megmentheti a Gyulai Húskombinátot

Elkészült a Gyulai Húskombinát Zrt. kiemelt állami vállalattá nyilvánításához szükséges kormányrendelet, a kabinet várhatóan egy-két héten belül döntést hoz róla – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára a Magyar Nemzetnek. Forrás: Index Gyulai Húskombinát Zrt. Az 1868-ban alapított cég az ország legrégebbi húsipari vállalkozása, évi 12 ezer tonna feldolgozott élelmiszert állít elő, jelentős exportőr, […]

Szerző:

Elkészült a Gyulai Húskombinát Zrt. kiemelt állami vállalattá nyilvánításához szükséges kormányrendelet, a kabinet várhatóan egy-két héten belül döntést hoz róla – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Forrás: Index

Gyulai Húskombinát Zrt.
Az 1868-ban alapított cég az ország legrégebbi húsipari vállalkozása, évi 12 ezer tonna feldolgozott élelmiszert állít elő, jelentős exportőr, és számos beszállító is érdekelt a működésében. A válság hatására csökkenő kereslet miatt 2009 óta veszteséges, a mindennapi működés finanszírozása is nehézségeket okoz.

Ruck János vezérigazgató szerint lejárt banki vagy adótartozásuk nincs, a dolgozókat rendben fizetik, de egy-két beszállítóval, gazdálkodóval szemben vannak elmaradásaik. A vezérigazgató megjegyezte: a kormányrendelet elfogadásával a kerete teremtődne meg annak, hogy később konkrét lépések történjenek a cég likviditási gondjainak orvoslására. Az esetleg tervezett lépésekről nincs információja, mint mondta, nyilván csak a kormányrendelet elfogadása után lehet tárgyalásokat kezdeni róluk.

ez a bejegyzés

ez a bejegyzés a Metrinwest kft. mérlegtechnikai megoldásainak bemutatására szolgál. Profiljaink között a hídmérlegek és technológia mérlegek mellett a kalibrálás szerepel. tags: hídmérleg; vasúti; közúti; kombinált; technológiai mérlegek; big-bag zsáktöltő; elektronikus raktármérlegek; hordótöltő mérlegek; ex-es mérlegek; tartálymérleg; szalagmérleg; precíziós mérlegek; analitikai mérlegek; darabszámlálós mérlegek;precíziós mérlegek; élelmiszeripari mérlegek; címkenyomtató mérlegek; szuperlapos saválló mérlegek; felsőpályás húsipari mérlegek


A stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősíthető gazdálkodó szervezet fogalmát a csődtörvény tavalyi módosítása vezette be. Az a cég minősíthető ilyenné, amelynek működése nemzetbiztonsági okból indokolt, nemzetgazdasági szempontból jelentős beruházást valósít meg, törvény által meghatározott országos közfeladatot lát el, illetve nagy összegű állami szerkezetátalakítási támogatásban, hitelgaranciában, kezességvállalásban vagy exporthitel-biztosításban részesült.

Ha megkapják az állami védelmet, az a hvg.hu értesülései alapján azt jelentheti, hogy Lázár János és Csányi Sándor vitájában Lázár tudta érvényesíteni az érdekeit. Lázár János korábban a miniszterelnökhöz is levelet írt a többek közt a Gyulai kolbászt és kenőmájast gyártó cég érdekében, amiben a vállalat javuló exporteredményei és „hungarikumnak minősülő” termékei miatt várja el az állami mentőövet. A Gyulai Húskombinát vészes finanszírozási hiánnyal küzd és a cég előre menekülne, a tőke ahhoz kéne, hogy folytatni tudják orszországi bővülésüket.

Egy ilyen ügyletet azonban feltehetőleg nem nézne jó szemmel a legkomolyabb versenytárs, azaz a mezőgazdaságba jelentős beruházásokat fektető Csányi Sándor. A tulajdonában lévő Pick egyik erős konkurenciáját ugyanis így állami pénzből erősítenék meg, miközben ők piaci hitelekből bővülnek.

Címkék: , , ,

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !

Egy igazi szófelhő. Válassz!