Webhotel.hu – BLOGTÉR | … nesze szemem – egyél még!

A minden oldalon és terepen szűkülő lehetőségek, az uralkodó, illetve uralkodni vágyó elitek kicsi fegyvertárral folyó küzdelme a rendszerváltás idejét idézik.

Forrás: gondola.hu

Itt folytatódik a múlt héten megkezdet középesdi–osztályosdi. Pörög az idő: akkor ezt írtam volt: „…a politika minden szintjének szereplői különösebb töprengés nélkül beleközéposztályoznak a hallgató és olvasó közönség képébe.” No, ez most csiszolásra szorul, legalábbis miniszteri magasságban. Lássuk:

„A középosztály az emberek azon csoportja, amely képes saját megélhetését önállóan biztosítani, de ehhez még rendszeres saját erőfeszítésre van szüksége” – definiálja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a középosztály fogalmát a Századvég konferenciáján kiosztott, Nemzeti Érdek című, a kormány elmúlt két évét értékelő kiadványban.”

Igen, ez laptudósítás, Matolcsy érvelése nem ismerhető meg belőle, de ez esetben nincs okom kétségbe vonni a tudósító lényegi pontosságát. Továbbá a fogalomleírás  önmagában is alkalmasnak tűnik az elemzésre; de mielőtt ezt érinteném, emlékeztetek az írásom első részében elővett osztályozásra. Tudós szerzői a következő sort állították fel: elit – felső középosztály – középosztály – munkásosztály – depriváltak. Egymás mellé téve a két textust, rögtön világos lesz, hogy a fogalomhasználat nem egyezik, Matolcsy sorai nem illeszthetők be a társadalomkutatói sorozat középosztály szava helyére, pedig az utóbbi is elsősorban gazdaság/jövedelmi érvekkel végrehajtott operáció eredménye. És nehezen volna megfeleltethető a korábban vizsgálat alá vett, Vásárhelyi Mária-féle cikk használta fogalommal is.

Matolcsy meghatározása vitatható, mert túl általános. Bővebben: a nemzetgazdasági miniszter mindenkit e helyre oszt be, aki nem tulajdonosi és/vagy tőkejövedelméből él és nem is valaki vagy valami (pl. az állam) eltartottjaként. A Kolosi-Keller-féle leírás közepe – felső középosztály – középosztály – munkásosztály – vethető össze, míg az elit és a depriváltak felül és alul kilógnak. A Vásárhelyi-szöveggel való összehozással még több a baj: a szerzőnőt ugyan az őt felkérők a középosztályfogalom értelmezésére kérték, de a – 2007-ben – kitűzött célon messze túl megy; s ez nem hiba.

De mit is tűztem ki magam magamnak? Önidézet: „… mindössze egyetlen elemet vizsgálok itt és most, s ez nem más, mint a Kádár-rendszer elitje és az „úri középosztály” hallgatólagos alkuja.” No, így aztán, mindent összevetve mindennel, rengetegbe érkeztünk. Az úri fogalmat valójában könnyebb értelmezni, mint a középosztályt, ha a Népköztársaság szóhasználatára még emlékszik az ember; s a probléma megoldásához a mai fogalomhasználat bevonásával sem jutunk közelebb – mert nincs egységes, általánosan használható értelmezés, pusztán könnyeden kimondott szó. Bárkivel fogadok egy Szalon sörben, hogy félórás világhálós kutakodás után egy szakajtónyi továbbit találok –, s nem is mind lesz hülyeség. Ugorjunk egyet.

Osztály. Jöjjék a nyelvészkedés!

A szótár szerint viszonylag későn jelent meg a nyelvünkben, 1426-ban, „osztályrész” értelemben; 1511-ben már az osztozkodás, osztás tartalmat is hordozza. Az oszt-ból származik, a bakafántos etimológiát nem idézem, s a jelentésbővülésekkel sem foglalkozok sokat: mindössze egy irányt követek: a társadalmi osztály jelzésére 1794-ben jelent meg, nyilván nem véletlenül a nagy francia forradalom korában, az osztályharc pedig 1873-ban, a baloldali munkásmozgalom honi születése idején.

A címben az 1511-es jelentés szerint használom az osztályt. Osztozás. A két közép között.

A két középosztály között? A középosztály két része között? Hagyjuk. Hagyjuk a be nem végzett terminológiai vitát máskorra. Fogadja el, Kedves Olvasó, szerintem a (mai) „középben” létezik a Vásárhelyi-féle kettősség, és ezek a csoportok elsősorban szociokultúrális erővonalak mentén osztódtak. A kettősség leírója, V. M., azonban az egyik részt – „úri középosztály” – a kádárizmussal kiegyezőnek, míg a másikat attól elszakadónak jellemzi; az erősebb jelzőket nem vonom ide. A cikk egy jóval korábbi röpirat-féle szemléletét mutatja, bár másként cifrázva.

1991-ben jelent meg a Kocsis András és Széles Gábor által jegyzett szöveg. Máig tartó hullámokat vert, noha a mostani időkben keveset emlegetik. Miről van szó? Az akkori Beszélő szövegét idézem, ez természetesen nem „objektív reflexió” –,  és éppen ezért érdekes.

„A rendszerváltást követő helyzetet úgy jellemzik /Kocsis és Széles/, hogy „társadalomszervezési és gazdaságirányítási gyakorlat nélküli”, „jószándékú, hazafias értelmiségiek” kezébe került a hatalom, akik trükkös kártyacsatát vívnak a léket kapott hajón, s önmagukban, a nagytőke és a „polgárság” támogatása nélkül nem vezethetik ki országunkat a tajtékzó hullámok közül.

Kocsisék szerint az „új elitnek az ország jövője érdekében ki kell egyeznie, meg kell békélnie, össze kell fognia a műszaki és gazdasági szakértelmiséggel s ezen belül az előző rendszer adminisztrációjával, szakértői gárdájával.”

Hoppá! Itt valami összecseng! A szövegértelmezési mutatványokat elhagyva, tömören: a Vásárhelyi tételezte „úri középosztály” és a Népköztársaság alkujának reciprokát javasolják, immár a V2 alakzat – V. M. jelenkori „haladó közepe” – és a Köztársaság között. És az indok sem különbözik: az értékmentés szükségessége. Pedig valami egészen másról van szó.

Mint írtam volt, az „úri közép” a Kádár-korban már biztosan, de már a korábbi korokban is, erősen befogadó volt – bizonyos tekintetben meg erősen kizáró. Mert olyasfélék a tagjai, mint az amerikaiak: mindenki jött valahonnan.

Az Antall-kormányzat nagy hibája volt a Kocsis–Széles-féle tartalmú „kiegyezés”, az ugyanis éppen működött. Nem értékalapon állva, mint az úri-kádárista esetben, pusztán a „helyzeti energiákat” egybevonva (szinergia). Ebből nőtt ki a Gyurcsány-modell; nem a politikusé, a személyé. Míg a rendszerváltásban közreműködő „nemzeti érzelmű”, ámde politikai szerepet nem vállaló, avagy nem politikai szerepet vállalni akaró „szakértelmiség” kiszorult a dolgok irányításából. Ugyanakkor tér nyílt, avagy nyílt maradt a tér a (szélesen értelmezett) „volt elit” –, a Népköztársasággal politikai alkut nem kötő, mert hiszen maga volt a törzse, arra a kádárizmus idején nem volt szüksége, mivelhogy a szélesebb értelmű része volt, fenntartások nélkül –, jelentős csoportjának.

Itt van a ma. A harc –, van, de nem jól kitűzött a cél –, ideje. Itt van a két csoport. Itt van a fogalmi Fradi-kolbász –, mindent bele! –, bikacsökként/varázspálcaként  üzemeltetve. Itt van az ország lakossága, s közöttük sokan, oly sokan, hogy számolni kell velük, kik a „gulyáskommunizmus” dagonya-boldogságát sírják és kívánják vissza. Alkustul, kiegyezésestül – noha mindezekről nem is tudnak. Érthetően és megérthetően: létbiztonságot akarnak. Sikeres életmód-építést.

A helyzet azonban ezt nem teszi lehetővé. Sem nekik, sem az országnak, a nemzetnek, Európának. A magyar síkon maradva: a minden oldalon és terepen szűkülő lehetőségek, az uralkodó, illetve uralkodni vágyó elitek kicsi fegyvertárral folyó küzdelme a rendszerváltás idejét idézik. Akkor egy határozatlan körvonalú alku tűnt a kiútnak –, a Kocsis-Széles szöveget nem tekintem bűnös irománynak –, s ma is vannak ennek protagonistái. De a mi mostani időnk csak idézi a húsz-huszonöt évvel ezelőtti helyzetet. Az alapvető különbség: a kiegyezés gyökereket rontóan káros hatásának ismerete.

A „középnek” meg kell küzdenie önmagával, minden lehető értelemben, végig víve a „tisztító vihart”. Vásárhelyi Mária 2007-es szövege, mint mondtam volt, egy elmúlt korszak üzenete. Megírtakor az általa leírt egyik közép –. na jó, legyen balközép –, úgy tűnt, ereje teljében van. A szerzőnő sem a kiegyezést szorgalmazta, hanem a másik legyőzését, matériájának átgyúrását és a salaktalanított anyag felhasználását.

Most magam sem javaslok mást. Természetesen póluscserével.

Nincs osztály.

Ma megvan erre a lehetőség. Élnek-e, élünk-e vele? És az elérendő cél pontosan kitűzetett-e?

Erről a jövő héten.

Címkék: Kocsis András, Matolcsy György, Nemzeti Érdek, rendszerváltás, Századvég, Széles Gábor, Vásárhelyi Mária