Színházba lépve az ember leteszi a politikai batyut

A Bereményi-Kálomista tandem sztárokkal, rádióstúdióval és sok közpénzzell erősíti meg a Thália színházat Forrás: index Bereményi Géza és Kálomista Gábor csütörtökön egy budai sajtóreggelin beszéltek a Thália színházzal kapcsolatos terveikről. Mint arról az Index korábban más beszámolt, a legendás szövegíró-rendező és a filmproducer közös pályázattal indultak és győztek a Mikroszkóp színpadot is magába olvasztó Thália […]

Szerző:

A Bereményi-Kálomista tandem sztárokkal, rádióstúdióval és sok közpénzzell erősíti meg a Thália színházat

Forrás: index

Bereményi Géza és Kálomista Gábor csütörtökön egy budai sajtóreggelin beszéltek a Thália színházzal kapcsolatos terveikről. Mint arról az Index korábban más beszámolt, a legendás szövegíró-rendező és a filmproducer közös pályázattal indultak és győztek a Mikroszkóp színpadot is magába olvasztó Thália igazgatói posztjára kiírt pályázaton. Elmondásuk szerint 2012 első felét az állapotok felmérésével és a tervek elkészítésével töltötték, azonban már a nyáron belekezdenek az átalakításba. Az eddig befogadószínházként működő Tháliába nem kívánnak állandó társulatot kívánnak szerződtetni, csak megállapodást kötnek színészekkel, akik így jobban elérhetők lesznek a színház darabjaihoz – ahogy Bereményi Géza fogalmazott, nem a Tháliának, hanem a Tháliához kell alkalmazkodni. A cél érdekében ezért több neves, befutott művészet szerződtettek, akik közül Schell Judit és Csányi Sándor a sajtóreggelin beszéltek az első premier, az Esküvőtől válóperig című Feydeau-darabról.

ez a bejegyzés

ez a bejegyzés a Metrinwest kft. mérlegtechnikai megoldásainak bemutatására szolgál. Profiljaink között a hídmérlegek és technológia mérlegek mellett a kalibrálás szerepel. tags: hídmérleg; vasúti; közúti; kombinált; technológiai mérlegek; big-bag zsáktöltő; elektronikus raktármérlegek; hordótöltő mérlegek; ex-es mérlegek; tartálymérleg; szalagmérleg; precíziós mérlegek; analitikai mérlegek; darabszámlálós mérlegek;precíziós mérlegek; élelmiszeripari mérlegek; címkenyomtató mérlegek; szuperlapos saválló mérlegek; felsőpályás húsipari mérlegek

A sajtóreggeli résztvevői négy darab premierjét harangozták be, melyekben úgy tűnt, az a közös, hogy mindegyik történelmi vonásokkal is bíró vígjáték. A darabok között lesz a Tanú színpadi feldolgozása – melyben Csányi Sándorra jutott a legendás Pelikán elvtárs szerepe -, illetve egy Benedek Miklós által rendezett klasszikus kabaré is. A történelmi jelleget firtató kérdésre Bereményi azt mondta, hogy a nagyszínházi aspirációkkal rendelkező Tháliának szüksége van saját profilra, még akkor is, ha egy színház arculatát csak az első három év elteltével nyeri el, és ez a profil az idén a pesti Broadway szellemének megidézésén és továbbértelmezésén alapul.

Az már 2011-ben eldőlt, hogy a vezető nélkül maradt Mikroszkóp színpad is a Thália részeként folytatja majd tevékenységét. A Bereményi szerint a Mikroszkóp – Thália Kabaréra átkeresztelve – vegyesebb stílusban folytatja majd, azaz a hagyományos kabaré és a stand-up comedy egyaránt helyet kaphat a színpadon. Az is elhangzott, hogy a Thália Kabaré irányítását a vezetők Litkai Gergelyre, a Comedy Central áprilisban lemondott programigazgatójára bízták. Az Index kérdésére, hogy nem tartanak-e attól, hogy a markáns baloldali politikai arculattal rendelkező Mikroszkóp átszervezése politikai jellegű feszültségeket is szülhet, Kálomista Gábor azt válaszolta, hogy nincs olyan, hogy jobb- vagy baloldali színház, mert „színházba lépve az ember leteszi a politikai batyut”.

A nagyívű tervek finanszírozását firtató kérdésre a vezetők elmondták, hogy ők alapvetően saját lábakra akarják helyezni az intézmény gazdálkodását, melyhez a fővárosi önkormányzattól nem kaptak pénzbeli támogatást. Ugyanakkor azt Kálomista elismerte, hogy a bevételek egy jelentős része az MTVA-tól származik. A Thália ugyanis idén januárban olyan megállapodást írt alá a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal, melyben vállalta, hogy helyet biztosít vidéki és a határon túli magyar társulatok előadásainak, és együttműködik az MTVA-val színházi felvételek, adaptációk, rádiós- valamint televíziós feldolgozások készítésében. Ismeretes, hogy a menedzserigazgató felesége, Kálomista Zsuzsanna 2011 óta vezeti az MTVA Archívum és Filmbeszerzési Igazgatóságát, de Kálomista Gábor sietett leszögezni, hogy az üzlet teljes mértékben transzparens, és nincs benne semmilyen szerepe saját filmforgalmazó cégének, a Megafilm Kft-nek.

A keretszerződésről a producer azt állította, hogy az megtekinthető az MTVA honlapján, de ott csak magáról a bejelentésről szóló képes sajtóközleményt találtuk meg. A teljesítésekről szólva Kálomista Gábor elondta, hogy idén már kilenc, a Határon Túli Színházak találkozóján szerepelt előadást vettek föl, a tervek szerint ezeket idén még további 9-12 felvétel követheti, de ezen kívül a Thália nyitott minden színházi produkció befogadására. Az is elhangzott, hogy az MTVA idei évre tervezett 2000 percnyi – a Népszava információi szerint 3500 percnyi – rádiószínházi felvételéből a tervek szerint mintegy 1000 óra a Thália idén átadott Látvány Rádióstúdiójában fog elkészülni.

Címkék: , ,

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !

Egy igazi szófelhő. Válassz!