Jobboldali belharc a “suttyó” Demján miatt

Vélhetően a Bencsik András által vezetett Demokrata kör című műsor végét jelenti az Echo tévén, hogy a műsorvezető egyebek között suttyónak, tahónak és kisstílűnek minősítette Demján Sándor magatartását. A milliárdos vállalkozó ugyanis előző nap tiltakozott a Nagy Imre szobor tervezett elszállítása ellen a Vértanúk teréről, sőt, azt is kilátásba helyezte, hogy visszaveszi adományát. Forrás: Népszava […]

Szerző:

Vélhetően a Bencsik András által vezetett Demokrata kör című műsor végét jelenti az Echo tévén, hogy a műsorvezető egyebek között suttyónak, tahónak és kisstílűnek minősítette Demján Sándor magatartását. A milliárdos vállalkozó ugyanis előző nap tiltakozott a Nagy Imre szobor tervezett elszállítása ellen a Vértanúk teréről, sőt, azt is kilátásba helyezte, hogy visszaveszi adományát.

Forrás: Népszava

(Az alkotást ugyanis nagy részben ő finanszírozta, a költség 74 százalékát fizette, a fennmaradó részt pedig üzlettársai állták).

ez a bejegyzés

ez a bejegyzés a Metrinwest kft. mérlegtechnikai megoldásainak bemutatására szolgál. Profiljaink között a hídmérlegek és technológia mérlegek mellett a kalibrálás szerepel. tags: hídmérleg; vasúti; közúti; kombinált; technológiai mérlegek; big-bag zsáktöltő; elektronikus raktármérlegek; hordótöltő mérlegek; ex-es mérlegek; tartálymérleg; szalagmérleg; precíziós mérlegek; analitikai mérlegek; darabszámlálós mérlegek;precíziós mérlegek; élelmiszeripari mérlegek; címkenyomtató mérlegek; szuperlapos saválló mérlegek; felsőpályás húsipari mérlegek

A délután felvett, és este leadásra tervezett műsort Miki Tímea vezérigazgató letiltotta, amit Széles Gábor, a televízió tulajdonosa is jóváhagyott – tudatta internetes bejegyzésében Bencsik. Széles állítólag azt is közölte vele, hogy “forrófejű kijelentése” miatt egy elveszített sajtóper súlyos kárt okozhat a televíziónak. Bencsik viszont megsértődött és kijelentette, a cenzúra semmilyen formáját nem tudja elfogadni.

Kövér László megbízott köztársasági elnök a napokban a Nagy Imre szobor elszállításának tervéről nyilatkozott a Heti Válasznak. A parlament környékének rekonstrukciójával kapcsolatban a többi között kijelentette: szerinte a Kossuth tér és a képviselői irodaház közé egyfajta panteont kellene létrehozni, oda kerülhetne a Vértanúk terén álló Nagy Imre szobor. Demján levélben tiltakozott, azt írta Tarlós István főpolgármesternek, hogy akadályozza meg a szobor áthelyezését, ellenkező esetben visszavonja az adományt. Tarlós egyelőre tájékozódik az ügyben, állítása szerint az Országgyűléstől nem jött kérés vagy megkeresés a Nagy Imre-szobor ügyében.

Ha kell, tiltakoznak a szobor elszállítása ellen, de csak szimbolikusan akadályozhatják meg a kormány tervét, fizikailag nem – a többi között így fogalmazott lapunknak az MSZP fővárosi frakcióvezetője. Horváth Csaba szerint a kormány struccpolitikát folytat, amikor azt hiszi, hogy a szimbólumok eltüntetésével megszüntetheti a demokráciát. Eközben nem zavarja őket, mennyit ártanak azoknak, akik tiszteletből állítatták a szobrokat, és azoknak, akik rendszeres látogatják az alkotásokat – fogalmazott.

A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete is elítélte József Attila költő, Károlyi Mihály volt köztársasági elnök és Nagy Imre egykori miniszterelnök emlékének meggyalázását és szobra már elvégzett vagy tervezett lebontását. Donáth Ferenc, a szervezet elnöke kijelentette: visszautasítják annak sulykolását, hogy József Attila nem méltó arra, hogy bolygatás nélkül hagyják a szobrát a Kossuth téren.

Visszautasítják a szoborlebontással állami szintre emelt hazugságot, mely szerint az 1918-as és az 1956-os forradalom emblematikus államférfiainak ne lenne kiemelkedő szerepe a magyar nemzet szabadságának kivívásában.

 

Címke: , , , ,

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !