„A mostani európai társadalom a késő rómait mintázza. Ingyen kenyér és cirkusz, pénzért vett császárságok mindenütt. Az ingyen kenyeret most szociális vívmányoknak nevezzük, az ingyen cirkuszt televíziós sportműsornak, Bajnokok Ligájának és Forma 1-nek, a politikai hatalom megvásárlását pedig korrupciónak, választási kampánynak meg kapmánytámogatásnak. Ma nem az izgatja az európai polgárt, milyen értéket teremtett. Arról beszélgetünk, mi történt a tegnapi meccsen. Rómában egész nap fogatversenyeket tartottak, volt kék és fehér tábor, és azzal voltak elfoglalva, melyik csapat hányszor győzött. Éppen ezért, ahogy a Római Birodalom, Európa is bukásra van ítélve.”
Ezt mondta Demján Sándor 2010-ben, Martin József Péter – Várkonyi Iván:Álomcsőd – Interjúk a válságról című könyvében.
Forrás: Galamuscsoport / Mihancsik Zsófia
Az idézet nemcsak azért ragadt meg a fejemben, mert a plebsz mélységes megvetése olvasható ki belőle. Azé a plebszé, amely nem a munkában (lásd még napi robot) találja meg az élet értelmét, de még csak nem is az „értékteremtésben” (ha egyszer nem ő Voltaire), hanem a fogathajtó versenyben meg a focimeccsben (ezenkívül akkor se szeretne éhezni, ha nincs munkája, nem szeretne meghalni egy vakbélgyulladásban, mert nincs pénze műtétre, és egyáltalán: nem szeretne a nagytőkésnek mindenben kiszolgáltatott bérmunkás lenni, ezért aztán szociális gondoskodást követel és szakszervezetezik).
Hanem azért is felfigyeltem rá, mert a megvetés hangsúlyosan vonatkozik a focira meg a focirajongók sok százmilliós táborára. Persze, ők is ugyanaz a plebsz (bár kérdés, mit kezd Demján Sándor Csányi Sándorral és Orbán Viktorral, de nekik nyilván az a mentségük, hogy focirajongás közben „értéket” is teremtenek). Az a plebsz, amely a TriGránit építkezési segéd- és szakmunkáinál jobban szereti a saját focicsapatát meg a meccs előtt a saját közösségében megivott söröket (mert tekintsük bármilyen sajnálatosnak, a törzsdrukkerek a világban nagyon is közösséget alkotnak, és nem okvetlenül úgy, mint nálunk, ahol az ilyen közösségek legfőbb célja egymás meg a város szétverése). Mint volt szerencsém megemlíteni, sokuknak (legtöbbjüknek?) az az egyetlen álom az életében, hogy a csapata sikeres lesz, s elég szomorú és gőgös álláspont lenne, ha ezt az álomlehetőséget szegényesnek fognánk fel és „önhibának” minősítenénk (lásd még Lázár János: „akinek nincs semmije, az annyit is ér”).
Na de ha valakinek ez a véleménye a fociról meg arról a funkcióról, amelyet a futball a mai társadalmakban betölt, vajon mivel indokolja – magának, mert nyilvánosan senki sem kényszeríti az ellenmondás feloldására –, ha beszáll egy olyan vállalkozásba, amely focistaképzésre és a kinevelt focisták áruba bocsátására jött létre? Miérttámogatja Demján Sándor TriGránitja Orbán Viktor felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiáját?
Én három lehetséges magyarázatot találtam.
Az egyik, hogy a pénznek valóban nincs szaga. Demján Sándor is üzletet látott a focistatermelésben, ezért, noha megveti a saját termékét, beszállt. Csak akkor meg ott van a baj, hogy ha az ember olyan tevékenységet támogat, amely szagtalan pénzt termel – méghozzá rengeteg más pénz mellé, még ha ez a rengeteg csak a második helyre volt is elég tavaly –, akkor nem ildomos állandóan etikai, felfogásbeli és életvezetési normákat állítani olyan embertársak elé, akiknek se szagosból, se szagtalanból nincs elég, ezért aztán nem a pénzcsinálásban, hanem másutt – például a fociban – találják meg az élet örömeit.
A másik magyarázat, hogy Demján Sándornak nem volt módja a saját világfelfogása szerint eljárni. Mert ha folytatni akarta „értéktermelő” tevékenységét (azaz nem akart kimaradni az állam és az állampolip befolyása alatt álló intézmények, szervezetek, cégek kínálta beruházási lehetőségekből), árat kellett fizetnie érte. Például támogatnia kellett a miniszterelnök alapította és azóta is szíve csücske Puskás Akadémiát. Hát istenem, vannak ilyen kölcsönös szívességi kényszerek az életben.
A harmadik lehetőség, amit egyszer már felvetettem, hogy Demján Sándor szereti Orbán Viktort. Nem érdekli a focistatermelés, nem érdeklik a magyarországi beruházási lehetőségek, van neki elég a környező országokban, de egy ilyen formátumú, istenfélő, gazdaság-, nemzet- és világformáló politikusnak nem tudott ellenállni: hadd csinálja azt az akadémiát, ha ennyire fontos neki.
Azt nem tudom megmondani, hogy a három lehetőség közül melyik gyorsítja fel inkább Európa bukását.
(Mihancsik Zsófia)