Széchenyi: 71 milliárdot hozott a megyébe

Tíz éve indult el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeinek javítására létrehozott Széchenyi Kártya Program, amely keretében megyénkben eddig 11561 kártyát adtak át, és mintegy 71 milliárd forint hitelt helyeztek ki. A kerek évforduló alkalmából gazdasági konferenciát rendeztek szerda délután Miskolcon, a City Hotelben. Forrás: minap.hu A bizalmon alapuló, állami támogatással és banki […]

Szerző:

Tíz éve indult el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeinek javítására létrehozott Széchenyi Kártya Program, amely keretében megyénkben eddig 11561 kártyát adtak át, és mintegy 71 milliárd forint hitelt helyeztek ki. A kerek évforduló alkalmából gazdasági konferenciát rendeztek szerda délután Miskolcon, a City Hotelben.

Forrás: minap.hu

A bizalmon alapuló, állami támogatással és banki hitelforrással megvalósítandó hitelkonstrukció ötletét – amely elősegíti a hazai kis- és középvállalkozói szektor gyors és olcsó forráshoz jutását – Demján Sándor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökeként fogalmazta meg, még 2001-ben. A terv bevezetéséről megállapodott Orbán Viktor akkori miniszterelnökkel, és a megvalósításához szövetségesnek hívta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát (MKIK) is, Parragh László vezetésével. A hitelkonstrukció szakmai irányítására és a koordinációs feladatok ellátására a Kamara és a VOSZ létrehozta a KA-VOSZ Zrt-t. Az első Széchenyi Kártyát 2002-ben adták át.

ez a bejegyzés

ez a bejegyzés a Metrinwest kft. mérlegtechnikai megoldásainak bemutatására szolgál. Profiljaink között a hídmérlegek és technológia mérlegek mellett a kalibrálás szerepel. tags: hídmérleg; vasúti; közúti; kombinált; technológiai mérlegek; big-bag zsáktöltő; elektronikus raktármérlegek; hordótöltő mérlegek; ex-es mérlegek; tartálymérleg; szalagmérleg; precíziós mérlegek; analitikai mérlegek; darabszámlálós mérlegek;precíziós mérlegek; élelmiszeripari mérlegek; címkenyomtató mérlegek; szuperlapos saválló mérlegek; felsőpályás húsipari mérlegek


kavosz120509_csl5.jpg

A konferencia köszöntőjében Kriza Ákos, Miskolc polgármestere emlékeztetett arra, hogy az egészségügy, oktatás mellett a gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés is fontos elvárásként jelentkezik a polgárok felől, ezért kiemelt szerepet foglal el a városvezetés törekvései közt is. Ezzel kapcsolatban szólt a rövidesen beinduló közmunkaprogramról, amely keretében a szakképzetlen, nehéz sorsú embereknek adnak majd munkát.

Közben próbálnak befektetőket is a városba vonzani. Ennek érdekében törekednek, hogy megfelelő humán és épített infrastruktúrát (ipari park) biztosítsanak az érdeklődők számára. Harmadikként, de nem utolsó sorban a mikro-, kis- és középvállalkozások helyzetéről szólt. Bejelentette, számos, ezt a vállalkozói réteget érintő program van előkészítés alatt, amelyek remélhetően rövidesen elindulhatnak. A gazdaságfejlesztéssel kapcsolatban Kriza Ákos elmondta, hogy igyekeznek koordinálni, helyzetbe hozni a helyi vállalkozókat.

kavosz120509_csl3.jpg

A polgármestert követően Ádám Imre, a VOSZ megyei elnöke ironikusan megjegyezte, hogy a vállalkozók támogatása terén még vannak tartalékok, majd a Széchényi Kártyát és a KAVOSZ-t méltatva elmondta,  az elmúlt évtizedben ez a lehetőség vált a KKV szektor legjelentősebb hitelforrásává. Országos szintem mintegy 1000 milliárd forintot, a megyében pedig 71 milliárdot helyeztek ki. Ennek következtében vállalkozók ezrei jutottak pénzhez.

– A legnagyobb eredmény, hogy meg tudták őrizni a működőképességüket – értékelt Ádám Imre. A kártyán keresztül egyszerűsített keretek közt, fedezet nélkül, folyószámlahitelhez jutnak a vállalkozók, amelyet az állam 80 százalékos garanciával segít, és így szívesen adják a bankok. A visszafizetés terén is nagyon kedvezőek a tapasztalatok. A hitelek mindössze 3,5 százaléka tartozik a bebukott kategóriába.

kavosz120509_csl2.jpg

Bihall Tamás, a BOKIK elnöke a gazdasági tevékenységeket elemezte, illetve szólt arról, hogy a Széchenyi Kártya által kínált lehetőséggel megyénkből leginkább az építőipari és idegenforgalmi ágazatba tartozó cégek éltek.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a világ, a gazdaság változásainak a követésére hívta fel a figyelmet. Ezt a Széchenyi Kártya esetében is meg lehet figyelni, mivel annak idején 1 millió forint volt a felső limit, ma pedig már a sokszorosa. A válság következtében jelenleg nincs tőke, nincs hitel, nincs hit és nincs piac. Ők az első kettőre próbálnak megoldást találni. – A program jó, olcsó, hatékony – érzékelt a vezérigazgató.

Cs. L.

Címkék: , , , , , , , ,

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !

Egy igazi szófelhő. Válassz!