Osztályharc, munkabéke, jóléti diktatúra, nemzeti burzsoázia, főkapitalista – csak úgy röpködtek az elfeledettnek hitt munkásmozgalmi kifejezések csütörtök este a Kossuth Klubban, ahol Krausz Tamás moderálásával Pataky Péter (MSZOSZ), Székely Tamás (VDSZ),Tarsoly Antal (VAMOSZ), Varga László (SZEF), és Artner Annamária közgazdász beszélgetett arról, hogy mit is kellene csinálniuk most, amikor történelmi időket élünk.
Forrás: MNO
Csak kint lehet dohányozni, bent nem. Ez volt az első mondat, amit meghallottam Krausz Tamás száraz hangján csütörtök este a Kossuth Klubba lépve, ahol szakszervezeti vezetők gyűltek össze. Ám a süppedősre ült fotelek között megtartott fórum felfokozott hangulatáról nem csak ebből az epizódból és a hangyabolyszerű nyüzsgésből lehetett sejteni. Megint csak Krausz volt az, aki megfogalmazta az izgalom eredőjét: „Történelmi szituációban élünk, és dokumentálni kell ezt” – mondta, majd szigorú időbeli korlátokat vázolt fel, aminek bevallom örültem, hiába ültem ugyanis konnektor mellé, mivel nem volt benne áram, csak két órát bírt a laptopom akkumulátora. A többi jelenlévő rutinosabb volt: füzetet és tollat hoztak. Volt is mit írni mindannyiunknak, ugyanis Krausz kifejtette az imént említett történelmiséget és annak dokumentálandó dilemmáját, mi a viszonyuk az érdekvédőknek az új, instabil, tekintélyuralmi rendszerhez, amelyet alkotmányos puccsal hajtott végre ez a rezsim. Majd az este során először, de nem utoljára feltette a nagybetűs kérdést: a szakszervezetek alkalmazkodnak vajon ehhez, vagy megszervezik a társadalmi ellenállást?
ez a bejegyzés a Metrinwest kft. mérlegtechnikai megoldásainak bemutatására szolgál. Profiljaink között a hídmérlegek és technológia mérlegek mellett a kalibrálás szerepel. tags: hídmérleg; vasúti; közúti; kombinált; technológiai mérlegek; big-bag zsáktöltő; elektronikus raktármérlegek; hordótöltő mérlegek; ex-es mérlegek; tartálymérleg; szalagmérleg; precíziós mérlegek; analitikai mérlegek; darabszámlálós mérlegek;precíziós mérlegek; élelmiszeripari mérlegek; címkenyomtató mérlegek; szuperlapos saválló mérlegek; felsőpályás húsipari mérlegek
A jelenlévők balról jobbra kezdtek hozzászólni a kérdéshez, magamban meg is állapítottam, hogy Krausz eme javaslata milyen szépen harmonizált előző gondolatmenetéhez, miszerint ezzel a kormánnyal tulajdonképpen képtelenség tárgyalni, hiszen neohorthysta szellemi és politikai restaurációt hajt végre, amelynek nem lehet más a célja, mint a szakszervezetek teljes kiszorítása. Balról haladtunk jobbra tehát, így az első hozzászóló Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának vezetője volt. Magánemberként és érdekvédőként is úgy látja, hogy ezzel a kabinettel képtelenség leülni tárgyalni. Folyamatosan összevont szemöldökét még szigorúbbra húzta akkor, amikor asztaltársaságához fordulva kifejtette, nekik, közszolgálatban dolgozóknak a követeléseit az érdekegyeztetések során pont a többi szakszervezet verte le. A mai helyzet történelmiségét éppen abban látta, hogy az osztályharcos szakszervezeti mozgalom hazánkból úgy fog eltűnni, hogy még meg sem alakult igazán, éppen ezért ki kellett hogy ábrándítsa Krauszt: jelenleg nem lehetnek a társadalmi ellenállás centrumai az érdekvédők. Pedig ami itt készül, azt Varga is csak körülírni merte az újságírókra való tekintettel. (A fasizmusra gondolt nyilván, mert a múlttor a Vasas-székházban ugyanígy írta körbe, csak ott ki is mondta, meg egy kicsit többen is voltak – a szerk.)
Krausz eztán az „egyik magyar főkapitalista”, Demján Sándor Kínáról szóló mondataival illusztrálta azt az „erkölcsi hanyatlást, ami jelzi a nemzeti burzsoázia süllyedését” – bólogatás volt a jutalma. Tarsoly Antal, a vagyonőrök érdekvédője a szakágat sújtó problémák (nincsenek bejelentve az őrző–védők például) bemutatása után egy színvallásértékű mondattal állt elő: nincs 150 éves munkásmozgalmi múltjuk, nincs szervezett munkamúltjuk a szocializmus idejéből, éppen ezért anyagi bázist sem hoztak magukkal, mint mások a SZOT-ból. Beszéde annak ellenére erősítette az est időutazásos jellegét, hogy mint mondta, ő még csak néhány éve foglalkozik érdekvédelemmel, hiszen az osztályharc és a munkabéke mellé bedobta a jóléti diktatúra kifejezést is. De az igazi munkásmozgalmi hangulat akkor ütött be, amikor elhangzott, hogy mi is a feladata a szakszervezeti vezetőknek: „a depolitizáltságból ki kell mozdítani az egyéneket, nevelni kell tehát a szakszervezeti tagokat, és ezért is föl kell vállalni némi ideológiai munkát a vezetőknek”.
Krausz úgy adta meg a szót ezután Artner Annamária közgazdásznak, hogy partizánfilmekbe illő elszántsággal leszögezte, a neveléshez nincs idő, és különben is csak a cselekedetek nevelnek, az akció és a küzdelem. Majd felvetett egy másik kérdést: ha eljutnak oda az érdekvédők, hogy Orbánra nemet mondanak, akkor visszatér a neoliberalizmus? Magam részéről azt hittem, hogy Artner kapásból rá fogja vágni, reméli, hogy így lesz, mert ő csak tag a szakszervezetben, ahonnan nem sokat kapott, viszont rengeteget fizetett. Gyorsan eloszlatta ebbéli reményeimet, ugyanis közölte, ma válság van, a tőkéé, és ezért a tőkének ilyenkor a nacionalizmus kell, mert látszólag antineoliberális, és a média segítségével a szemekre vont hályogok miatt ezt sokan el is hiszik. Ezt követően a növekedési stratégiáról olyan gúnyos éllel beszélt, mint ahogy a Szeszélyes évszakokban froclizták egymást, a versenyképesség kreatívabb megközelítésének összeurópai szorgalmazása pedig úgy tálaltatott, ahogy az érett Sas-kabarékban illetik a polgári politikusok viselt dolgait. Innen már nem nehéz kitalálni, hogy a rendszerkritikát is fontosnak tartja Artner, viszont az önkritika és önfeláldozás is fontos szerinte, hiszen állítólag vannak szakszervezeti vezetők, akik azt számolják, az egyesületük pénze kitart-e vajon a nyugdíjazásukig.
Pataky Péter MSZOSZ-vezér a rendszerkritikája mellett most több hangsúlyt fektetett annak hűtésére. Kifejtette például, hogy mindannyiuk közös bűne, hogy csak azokkal foglalkoznak, akiknek van munkájuk, így a mélyszegénységben élőket egyszerűen meg sem látják az érdekvédők. Emellett ő inkább csak a forradalom idején menne a barikádokra, a szakszervezeteket visszatérítené a hagyományos érdekvédelem útjára, mert – újabb színvallásra készüljünk –, korábban bizony lobbiszervezetként működtek, ami azzal volt egyenlő, hogy ki mit tudott kijárni magának, „amikor beengedtek minket a kijárók közé”. A kormány ehhez Pataky szerint nekik jó feltételeket biztosít, csak eközben a magyar munkáltatók kizsákmányolnak békésen mindenkit.
Székely Tamás mint a vegyészek érdekvédője volt jelen elsősorban, ennek ellenére az általa társelnökölt Szolidaritás üzenetét bontotta ki, az összefogást hangoztatta, mivel „a globalizáció nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon is hat”. Szerinte azon is túl kell lépni, hogy mennyire élik fel a vezetők a szervezet forrásait, mégpedig azzal, hogy bebizonyítják a hitelességüket. Ez volt az a pont, ahol kezdtem belátni, hogy Szolidaritás-vezetőtől így is rengeteg konkrétum hangzott már el, ám akkor, amikor Székely arról beszélt, hogy a magyar szakszervezetben még van erő, és kérdés, hogy erre mennyire telepednek rá a pártok, mint az LMP és az MSZP, akkor nagyon megörültem, hogy maradt még a masinámban delej, és ezt leírhattam azon melegében. Mert így lett világos számomra, hogy miért is nem jött létre a Székelyék által szorgalmazott demokratikus kerekasztal. A viszontválaszok blokkjában Varga már nem kért elnézést, csak ordított a sikkasztás vádja miatt, ki is kérte magának, Artner pedig ezt azzal nyugtázta, hogy győzött a kapitalizmus, mert csupa egyén lett mindenki, még ezen a szinten sem megy a közösségalkotás, és hozzátette, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, s dobott egy puszit Vargának. Sőt, azt is felajánlotta neki, hogy majd meghívja egy pohár borra.
Címkék: Artner Annamária, Demján Sándor, Krausz Tamás, mérlegtechnika, Metrinwest Kft., Pataky Péter, Varga László