Terjedelems interjú jelent meg a Népszabadságban Leisztinger Tamással, a DVTK többségi tulajdonosával. A milliárdos üzletember ebben elárulta, üzletet nem lát a jelenlegi magyar futballban, és egyelőre havi ajándékozási szerződése van a klubbal.
Forrás: nb1.hu
“Sokféleképpen lehet társadalmi felelősséget vállalni, s ez az egyik módja. A kérdés az: van-e értelme akkor, ha már nincs szurkoló? Magukért kevesen csinálják, és ha üzletről nem beszélhetünk, akkor csak arról lehet szó: jó érzés sokaknak örömet okozni. Ám, ha nincsenek drukkerek a lelátón, akkor felvetődik: miért? Amikor a kiválasztással foglalkoztam, ez a téma nem volt a fejemben. Aki távolról jön, az nem érzi ennek a jelentőségét, de amikor belép, azonnal megérti, mit jelentenek a szurkolók. Inkább azt mondom: az üzleti alapú működéshez nagyon magas belépési küszöböt kell átlépni. Az látszik: a bevételi struktúra, amely a televíziós jogdíjakon, a közönség elköltött pénzén, valamint a szponzori juttatásokon nyugszik, nem tart el egy középmezőnybe tartozó csapatot. További hat-tízmillió eurós ráfordításra van szükség ahhoz, hogy úgy tekinthessünk a futballra, mint bizniszre, mert ekkora befektetéssel már jó eséllyel el lehet jutni az Európa Liga főtáblájára. Ez az álmunk, s abban reménykedem, hogy jó szakmai stábbal ezt az összeget akár két-hárommillió euróra is mérsékelni lehet.”
A célokról beszélve így fogalmazott:
“Igyekszünk fontolva haladni. A klubvezetés limitált eszközökből gazdálkodik. A legfontosabb most az, hogy éljünk az olyan vissza talán soha nem térő lehetőségekkel, mint a tao-program és az egyéb támogatási formák. Ezek segítségével maradandót alkothatunk, mert annak tartom az utánpótlásbázis kialakítását vagy az új stadion fölépítését. Persze egy év alatt nem lehet behozni harminc esztendő lemaradását, de három évet lehet haladni. Építettünk egy négypályás utánpótláscentrumot, amelyet két játéktérrel bővítünk. A stadion, ha a tao-program életben marad, 2014-re elkészülhet. Ezt nehéz lenne nem sikerként megélni. Igaz, meg kell említenem, hogy a helyi összefogás hiánya meglepett. Egymilliárd forintot nyertünk a társaságiadó-kedvezménynek köszönhetően, de csak hatszázmilliót tudtunk lehívni. A nyolcszázmillió forintos költségvetésünknek csupán három százaléka származik a szponzorációs bevételekből. Az utóbbi érthető, mert a gazdasági válság idején a vállalatok marketingkiadásai csökkennek, ám a tao-programban még pénzügyi előnyökkel is jár, ha a cégek beszállnak. Nem tudom mivel magyarázni, hogy nem álltak mellénk, de a jelenség elgondolkodtat.”
Arra a kérdésre, hogy milyen szerepe van a szurkolók költésének a büdzsében, ezt felelte:
“Más modell lehet eredményes, mint Nyugat-Európában, ahol a szurkolók a jegyvásárláson kívül is sokat költenek a meccsnapokon. Én a márkaépítésben hiszek. A megye csapatává szeretnénk válni, roadshow-t szervezünk, DVTK-sört, -tejet és -kávét forgalmazunk.”
A csökkenő nézőszámot felvető kérdésre ez volt a válasz:
“Ennek alapvetően két oka van. Az egyik az élvezhetetlen játékunk, a másik a lehetetlen meccskezdési időpontok. Akár kétezer szurkolót is veszíthetünk a rossz időzítés miatt, ami jelentős bevételkiesést okoz.”
Címkék: Diósgyőr, foci, labdarúgás, Leisztinger Tamás