A magyar nagytőke és az árnyékban mutyizó oligarchiák nem csak gazdasági károkat okoznak az állami pénzek megcsapolásával, de veszélyesek a demokráciára, sőt az uralkodó politikai elitre is.
Forrás: nepszava.hu
A magyar nagytőke a rendszerváltás előtti szocialista nagyvállalatok romjain épített birodalmakat és folyamatosan a politikával fenntartott jó kapcsolataira támaszkodva igyekszik előnyhöz jutni a nemzetközi nagytőkével folytatott reménytelennek tűnő versenyében. A mai magyar oligarchák így főleg a hagyományos magyar iparágakban igyekeznek fejleszteni, egyelőre kevés az innovatív, a 21. századra jellemző iparágakban sikeres nagyvállalkozó. A több évtizedes hátrányt Demján, Csányi, Széles és társaiknak többsége úgy próbálja a lehető leggyorsabban ledolgozni, hogy erős lobbi-tevékenységet fejt ki a kormánynál, amivel egyrészt saját magát igyekszik megrendelésekhez juttatni, vagy számára kedvező szabályozást kiharcolni, másrészt a Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégeket próbálja meg a kormány segítségével versenyhátrányba hozni.
Az erre irányuló törekvések gyakran kerülnek összeütközésbe az EU szabad kereskedelmet védő intézmény- és szabályrendszerével. A kormány ezt nacionalista, a nemzetállamot népszerűsítő politikai demagógiával próbálja meg elkendőzni, míg a magyar nagytőke azzal érvel, hogy jelenléte és fejlődése az országban a munkavállalók érdeke is, és úgy igyekszik beállítani, mintha a magyar nagytőkés jobb adófizető, munkaadó lenne, mint külföldi tejtestvérei. A valóságban azonban, a magyar gazdaság mágnásai nem igen büszkélkedhetnek világra szóló gazdasági, technika eredményekkel, nem járnak élen a befektetések területén, az innovációban, nem jobb munkaadók, nem becsületesebb adófizetők bárki másnál. Magyarországon a nyilvánosan megmutatkozó nagytőkések mellett kialakulóban van egy gazdasági erő, amelyet a Fidesz hátszelével tevékenykedő oligarchák uralnak, és amit elsősorban az jellemez, hogy még a többi nagytőkésnél is inkább az állam emlőin csüng.
A nagy közbeszerzési tendereken, az állami megrendeléseken élősködők, még a magyar vállalkozó társaikkal sem akarnak sorompóba szállni, és rendre korrupció gyanús módszerekkel jutnak hatalmas állami pénzekhez, nem egyszer teljesen látszattevékenységekért cserébe. Az ő erősödésük a legveszélyesebb folyamat, mert már beépültek az államigazgatásba, minisztériumokat vezérelnek, és politikusokat mozgatnak kesztyűbábként. További térnyerésük nem csak az államkasszát szárítja csont keményre, de lassan a demokráciára, de azon belül magára az egyeduralkodó pártra is veszélyessé válik.
Lobbiérdek és közérdek
A magyar nemzeti tőkések sajátossága, hogy csaknem mindegyikük egy vagy több érdekvédelmi szövetséget alapított az 1990-es évek tájékán, és többnyire ma is ezek élén állnak. Széles Gábor a gyáriparosok, Demján Sándor pedig a kis- és középvállalkozók, valamint a takarékszövetkezetek érdekvédelmi szövetségében vállalt meghatározó szerepet, Csányi Sándor kisebb-nagyobb megszakításokkal a bankszövetség elnökségének tagja volt. A több világbajnoki címmel rendelkező Lázár Vilmos és Zoltán A CBA-tól – életkoruk és professzionális sporttevékenységük miatt – csak később kapcsolódott be a csúcsszintű lobbizásba, de néhány éves késedelmüket hamar leküzdötték és két, látszólag periférikus, de annál kifizetődőbb területen érvényesítették érdekeiket. Ezek közül az egyik a hazai tulajdonú élelmiszerkereskedelmi üzlethálózatok kivételes elbánásban részesítése a külföldi tulajdonúakkal szemben, a másik az évtizedek óta agonizáló magyar lovassport támogatására szánt forintmilliárdok elosztásában való aktív részvétel.
A tőkés-tulajdonosi érdekek intézményes érvényesítése bevett gyakorlat a világ számos országában. A különböző lobbiszervezetek véleményét a döntéshozók minden demokratikusan működő államban figyelembe szokták venni. A hazai gyakorlat viszont merőben különbözik a másutt bevált módszerektől. Toplistás tőkéseink törekvései az évek során a Fideszben találtak meghallgatására, miután világossá vált, hogy a jelenlegi kormánypárt – hangzatos kommunikációja ellenére – nem a kisemberek, a leszakadók, de még csak nem is a középosztály pártja, hanem a kapitalistáké. Demján Sándor 2010. márciusi, az országgyűlési választási kampányban elhangzott, sokszor idézett beszéde tekinthető nemzeti tőkéseink és Orbán Viktorék összefonódásának: “Minden magyarnak az az érdeke, hogy a fideszes csapat nyerjen. Ha ugyanis nem nyer, az mindenkinek rossz.”
Azon lehet vitatkozni, hogy a fideszes vereség mindenkinek rossz lett-e volna, hiszen a szavazatok 47 százalékát mégiscsak más pártok kapták. Az azonban tény, hogy valamennyi munkaadói érdekvédelmi szervezet, a Futó Péter vezette, Széles Gábor által alapított MGYOSZ, Demján Sándor VOSZ-a, és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egyaránt asszisztált ahhoz, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), amelyet a szakszervezetekkel és a kormánnyal együtt működtettek, egy esztendővel ezelőtt felszámolják, és az igen gyenge jogosítványokkal bíró Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot hívják helyette életre. Az OÉT felszámolása is hozzájárult ahhoz, hogy az új Munka Törvénykönyve a dolgozókat fontos jogaiktól fosztotta meg, illetve nagy mértékben korlátozta azokat, mint például a sztrájkjogot, vagy a kollektív szerződések szerepét. A szabadságolási szabályokat és a próbaidőt is a vállalkozások javára módosították. A Lázár-testvéreknek oroszlánrésze volt abban, hogy a kereskedelmi láncokat sújtó különadó csak a multinacionálisokat érje. A kereskedelmi és iparkamarák pedig ugyan nem tudták kivívni a kötelező kamarai tagságot – az agrárlobbi erősebbnek bizonyult -, de a kötelező regisztrációs díj bevezetése lényegében mégis csak tagdíjnak tekinthető.
A rosszul szabályozott pártfinanszírozás vezet az összefonódásokhoz
A hosszú évek óta megoldatlan, átláthatatlan pártfinanszírozásban keresendő a gazdaság és a politika ilyen mértékű összefonódásának a gyökere. A pártok működését, a kampányok jelentős kiadásait távolról sem fedező költségvetési támogatás miatt valamennyi, magát a választásokon megméretni szándékozó politikai erő különféle utakat és legálisnak tűnő megoldásokat keres a szükséges összegek előteremtéséhez. Az elmúlt években a kormányon lévő erők számtalanszor nekifutottak a finanszírozás rendezésének, de az erről tartott pártközi egyeztetések mindeddig nem vezettek megegyezéshez.
Nem véletlen tehát, hogy tőkeerős támogatók jelentek meg hol maguktól, hogy megkeresésre a politika közelében, illetve hátterében. Az pedig logikus, hogy támogatásukért cserébe valamilyen ellenszolgáltatást – posztokat, kedvező jogszabályokat, vállalkozásukat segítő döntéseket – várnak. A Fidesz gazdasági hátországát jelentő cégeket a hírek szerint lényegében két nagyvállalkozó, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt tartja kezében. A politika másik térfelén Leisztinger Tamás és Kapolyi László nevét, illetve a Wallis-csoportot szokták ilyen összefüggésben megemlíteni.
Feszültség a tőke és a politika közt
Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően nem mondható zökkenőmentesnek manapság a Fidesz holdudvarába tartozó vállalkozók és a kormány viszonya. Legutóbb Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója fogalmazott úgy, hogy az üzleti környezet “nagyon nagy” nyomást gyakorol a miniszterelnökre annak érdekében, hogy a romló gazdasági helyzetben írja alá az a megállapodást az IMF-fel. Ha nem tudnak megállapodni a hitelfelvételről, az megnövelné annak kockázatát, hogy a kormány meghosszabbítja a rendkívüli ágazati adók időtartamát – károgott Hernádi.
Demján Sándor, a Trigránit tulajdonosa kezdetben egyértelmű támogatásáról biztosította az Orbán-kormányt és jónak nevezte az elkezdett irányt, nemrég azonban kritikáinak is hangot adott. A Széll Kálmán tervről például úgy nyilatkozott: már bejelentésekor tudni lehetett, hogy nem szolgálja a gazdaság növekedését.
A hírek szerint üzleti érdekek ütközése állhatott annak hátterében is, hogy összerúgta a port Csányi Sándor, az OTP vezére és Lázár János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője. Lázár egy rádióinterjúban – Csányi nevét ki nem mondva – nagy befolyással bíró gazdasági szereplőkről szólva arról beszélt, hogy a bankár vállalkozásai polip módjára hálózzák be az országot. A nagyvállalkozó és a politikus, illetve annak családja egyaránt érdekelt az élelmiszeriparban, állítólag ez okozott köztük feszültséget.
Simicskáék a minisztériumban vannak
Az orbáni kormányzati struktúrára tagadhatatlanul befolyással vannak az üzleti körök. Az egyik szál a holdudvarba tartozó vállalkozók és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium között látszik kiépülni. Az ezt feszegető kérdésekre Németh Lászlóné fejlesztési miniszter nemrég a parlamentben úgy fogalmazott: “A Fidesz-közeli oligarcha és az ezzel kapcsolatos vádak mindennaposak”. Szocialista képviselők ugyanis a Reuters cikkét idézték, amely szerint Orbán Viktorhoz közeli vállalkozók, így Nyerges Zsolt és Simicska Lajos tartják kézben az uniós források elosztását. A hírügynökség azt közölte, hogy Fideszhez közeli üzletemberek irányítják a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, a Magyar Fejlesztési Bankot és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t, és ugyancsak Orbánhoz lojális személyek ültek az olyan állami tulajdonú cégekbe, mint a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Villamos Művek.
Sokan erősen furcsállják azt is, hogy sorra nyeri a kormányzati támogatásokat az az Inter Media Group Kft., amelynek a nemzeti fejlesztési miniszter egykori főnöke a többségi tulajdonosa. Eközben a köztudottan Fidesz-közeli Századvég csoport is több mint kétmilliárd forinthoz jutott a tárcától az elmúlt hetekben.
Szintén e tárcánál maradva többen azt minősítik összeférhetetlennek, amiért a miniszter Nyerges Attila személyében egy olyan embert nevezett ki politikai főtanácsadójának, akinek a testvére által vezetett cég nyerte a legtöbb közbeszerzést az elmúlt időszakban.
A Nyerges Zsolt irányította Közgép Zrt. ugyanis tavaly 34 milliárdos állami hitelkeretet kapott, az utóbbi években pedig összesen 200 milliárd forint értékben nyert el állami megrendeléseket. Az összeférhetetlenségi gyanú vélhetően onnan ered, hogy a miniszter korábban a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) vezérigazgató-helyettese volt. Mivel a pénzintézetet vezető Baranyay László jó viszonyt ápol a Fidesz egyik legbefolyásosabb háttéremberének tartott Simicska Lajossal, a miniszterről elterjedt, hogy kötődik a kormánypárt gazdasági holdudvarához. Ezt a feltételezést tovább erősítette a tanácsadó kinevezése.
A fejlesztési tárcához irányuló út mellett a másik kormányzathoz vezető szál az agrárvonalon tapintható. A hírek szerint Petykó Zoltán Nemzeti Fejlesztési Ügynökségi és MAVIR felügyelő-bizottsági elnöki megbízatása mellett Palkovics Péter Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatali (MVH) elnöki kinevezése sem független Nyerges Zsolthoz, illetve egymáshoz fűződő ismeretségüktől. Az első Orbán-kormány idején a Bábolna Zrt.-nél Palkovics volt az agrártársaság vezérigazgatója, amikor Petykót ugyanott kinevezték elnökké. A második Orbán-kormány hatalomra jutása után pedig 2010. szeptemberében a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) végrehajtott tisztogatásokat követően a tárca egyik legfontosabb, költségvetési főosztályának vezetőjévé Petykó mindössze 27 éves lányát nevezték ki.
A törvényalkotásban is tetten érhető a vállalkozói befolyás, például a dohánytörvény kapcsán, amikor Lázár János személyes jó barátja, egy dohányipari cég vezetője számtógépéről előbb került a törvény tervezete Brüsszelbe, mint ahogy azt a parlamentnek benyújtották. Az is kiderült, hogy a dokumentumot utoljára a dohányipari cég első embere javította.
Benedek Noémi, Galgóczy Éva és Zsebesi Zsolt /
Címkék: CBA, Csányi, Demján, Demján Sándor, Futó Péter, Hernádi Zsolt, Kapolyi László, Lázár János, Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Leisztinger Tamás, Nyerges Zsolt, Orbán Viktor, Simicska Lajos, Széles, Széles Gábor, Trigránit, Wallis, Wallis-csoport
