A labdarúgással kapcsolatos véleményéről, álmairól, továbbá a magyar szövetség (MLSZ) munkájáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a felcsúti Puskás Ferenc Akadémia honlapjának adott interjújában.
Forrás: Népszava
A társaságiadó(tao)-kedvezményről azt mondta a kormányfő, hogy az “igazi nemzeti sikertörténet. Ez egy németesen szervezett futballkultúra számára is komoly megterhelést jelentett volna. És ezt idáig Magyarország jó százalékban teljesítette”. A Csányi Sándor vezette MLSZ munkáját értékelve megjegyezte, hogy a szervezet kudarcot vallott volna a tao-törvény lebonyolításában, ha nem került volna sor időben a szövetség szervezeti átalakítására. Az MLSZ szerinte emberfeletti munkát végez: “Az NB I pénzügyi konszolidálása nagyon komoly feladat, és jól láthatóan a rendeződés és a stabilitás felé mennek a dolgok” – mondta Orbán Viktor.

ez a bejegyzés a Metrinwest kft. mérlegtechnikai megoldásainak bemutatására szolgál. Profiljaink között a hídmérlegek és technológia mérlegek mellett a kalibrálás szerepel. tags: hídmérleg; vasúti; közúti; kombinált; technológiai mérlegek; big-bag zsáktöltő; elektronikus raktármérlegek; hordótöltő mérlegek; ex-es mérlegek; tartálymérleg; szalagmérleg; precíziós mérlegek; analitikai mérlegek; darabszámlálós mérlegek;precíziós mérlegek; élelmiszeripari mérlegek; címkenyomtató mérlegek; szuperlapos saválló mérlegek; felsőpályás húsipari mérlegek
A miniszterelnök hatalmas feladatnak nevezte a bajnokság átszervezését is, egyetértve azzal, hogy ismét egycsoportos lesz az NB II, mert az MLSZ ezzel megteremtette a lehetőséget, hogy a másodosztály komolyan vehető bajnokság legyen.
“A fogadási csalás olyan, mint a pestis meg a kolera: ha fölüti a fejét, ott nem szabad gondolkodni, irtani kell. A magyar ügyészség jól harcolt a bundaügyben, és remélem, jól fog harcolni a jövőben is” – fogalmazott a kormányfő, aki úgy véli, folyamatos hangulatkeltés zajlik a sportlétesítmények fejlesztése ellen. A új nemzeti stadionnal kapcsolatban elmondta, hogy nemcsak futballstadionról van szó, hanem atlétikai stadionról, jégpályáról, nagy vizes olimpiai központról, a Körcsarnok felújításáról, a biciklisták központjának újjáépítéséről.
A Slovan-Videoton meccsel kapcsolatban azt mondta: “a magyar klubfutball ma már előrébb tart (…) úgy érzem, hogy a mindenkori magyar bajnokesélyestől elvárható, hogy a szlovák bajnokesélyest el tudja ütni egy nemzetközi kupában a továbbjutástól.”
A válogatott véleménye szerint ne szerethető, hanem világverő csapat legyen, amelyik sikeres, és képes kijutni egy nagy tornára.
“Én ilyen dimenziókban álmodom, és hiszem, hogy nyugdíjas korom előtt ülök én még világeseményen olyan mérkőzésen a lelátón, ahol a legmagasabb kategóriában jegyzett csapatot verünk majd el” – árulta el Orbán Viktor.
Címkék: futball, labdarúgás, MLSZ