Csányi téliszalámijába is kerülhetett a német mirelithúsból

Orbán Viktor is tudhatott a magyar húsipar „sötét titkáról”: Németországban szavatosságát veszíteni készülő fagyasztott sertéshús kerülhetett hungarikumokba. Forrás: Hír24 Ha megállunk egy pillanatra a szupermarketek felvágottas pultjai előtt, könnyen hamis következtetésre juthatunk. Ha hiszünk annak, amit a húsipari cégek a szembeötlően sok piros-fehér-zöld színezéssel, a „magyar” vagy „hazai” feliratokkal, a magyar városnevekkel ellátott címkékkel sugallnak, […]

Szerző:

Orbán Viktor is tudhatott a magyar húsipar „sötét titkáról”: Németországban szavatosságát veszíteni készülő fagyasztott sertéshús kerülhetett hungarikumokba.

Forrás: Hír24

Ha megállunk egy pillanatra a szupermarketek felvágottas pultjai előtt, könnyen hamis következtetésre juthatunk. Ha hiszünk annak, amit a húsipari cégek a szembeötlően sok piros-fehér-zöld színezéssel, a „magyar” vagy „hazai” feliratokkal, a magyar városnevekkel ellátott címkékkel sugallnak, azt gondolhatjuk, hogy ezek magyarországi alapanyagból Magyarországon előállított termékek.

ez a bejegyzés

ez a bejegyzés a Metrinwest kft. mérlegtechnikai megoldásainak bemutatására szolgál. Profiljaink között a hídmérlegek és technológia mérlegek mellett a kalibrálás szerepel. tags: hídmérleg; vasúti; közúti; kombinált; technológiai mérlegek; big-bag zsáktöltő; elektronikus raktármérlegek; hordótöltő mérlegek; ex-es mérlegek; tartálymérleg; szalagmérleg; precíziós mérlegek; analitikai mérlegek; darabszámlálós mérlegek;precíziós mérlegek; élelmiszeripari mérlegek; címkenyomtató mérlegek; szuperlapos saválló mérlegek; felsőpályás húsipari mérlegek

A józan paraszti ész is ezt támasztja alá: a virsliről bármit el tudunk képzelni (bár nem szívesen gondolunk rá), de egy jó paprikás-fokhagymás parasztkolbász, amelyet a nagyi még otthon készített, az egy átlátható dolog. Még ha sejtjük is, hogy nem a legjobb színhúsokat darálják le hozzá, nyilván friss itthoni alapanyagokból készül – mi másból készülne?

A valóság azonban olykor egészen más.

Frissen a német mélyhűtőkből

Tavaly januárban élelmiszeripari botrány pattant ki Németországban. Több ezer sertéstelepet zártak le miután kiderült, hogy 25 takarmányszállító rákkeltő dioxint tartalmazó termékével etettek emberi fogyasztásra szánt disznókat. A német hús behozatalát Szlovákiától Magyarországon át Kínáig betiltották a hatóságok, annak ellenére, hogy az EU és Németország aránytalannak minősítette az óvintézkedéseket. A mintegy 400 ezer német gazdaságból mindössze négyezer-ötszázat érintett a balhé, viszont a pánik nyomán a német termelők nem tudták értékesíteni árujukat. Az egyébként ép, de eladhatatlan német húst lefagyasztották, hogy a pánik múlása után dobják majd piacra.

Az unió egyetértett ezzel a megoldással, s magántárolási dotáció címén még pénzt is adott azoknak a gazdáknak, akik hajlandók voltak saját mélyhűtőikben tárolni a húst, s ezzel növelték energiaszámláikat. Magyarországon ezt a Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint mintegy 1500 tonna húsra vették igénybe, az unió területén összesen ennek százszorosa, 150 ezer tonna hús várta uniós támogatással a későbbi kiolvasztást. (Két lényeges részlet: a hús lefagyasztása az igazán energiaigényes, az alacsony hőfokon tartása olcsóbb; maximum 150 napra lehetett igénybe venni a támogatást.)

A mirelit hús – amennyiben rögtön vágás után fagyasztják le – a hivatalos álláspont szerint élelmiszerbiztonsági szempontból nem rosszabb a friss húsnál, mivel mínuszban igen lassan szaporodnak a feldolgozás során a hús felszínére került baktériumok. A jelenleg érvényes uniós szabályozás egyáltalán nem korlátozza a fagyasztott, majd kiengedett hús felhasználását, akár évekig is állhat a mélyhűtőben, legálisan eladható – akár ledarálva is. Németország viszont ennél szigorúbb belső szabályokat alkalmaz: ott sertés esetében lefagyasztás után fél évig tart a szavatosság.

Nem túl meglepő hát, hogy pont öt hónappal a tavalyi dioxinbotrány után (tehát egy hónappal a németországi forgalmazhatóság lejárta előtt, de már a támogatási időszak leketyegése után) a német gazdák drasztikus árleszállításokkal igyekeztek megszabadulni mélyhűtött készleteiktől. Hirtelen vagy százezer tonna akciós, 2011 eleji mirelitdisznó jelent meg a nemzetközi húspiacon. Ez nagyjából annyi, mint Magyarország egy évi sertéshúsimportja.

A vevők között információink szerint megjelent a fél magyar húsipar, köztük a legismertebb, magyarságukat gyakran hangoztató márkák tulajdonosai is.


Fotó: MTI / Németh György

A fagyasztott csontváz a szekrényben

A német mirelitről senki sem szeret beszélni. Szakmai körökben mindenki tudja, hogy a magyar húsipari termékekbe sok került az olcsó fagyasztott húsból, a magyar sertéstenyésztők, felvásárlók és darabolók ki is buktak rajta rendesen, de senki sem szeretné a befolyásos nagy húsipari szereplőkkel, köztük a Bonafarm-csoporton keresztül a Pick-Szegedet tulajdonló Csányi Sándorral összerúgni a port.

„Nézze, ezt mindenki tudja, a politikusok is – magyarázta lapunknak egy neve elhallgatását kérő, jelentős magyar sertéstenyésztő. – Mégsem nem mondok magának semmit, mert aztán jövő héten megjelennek itt a hatóságok, és elkezdenek kellemetlenkedni. Érti?” De azért ajánl néhány kérdést, amit szerinte tegyünk fel az illetékeseknek. Például azt, hogy miért nem a magyar húst veszik a magyar termékeket gyártó magyar tulajdonú cégek, és hogy miért van az, hogy az áru, ami Németországban épp lejárni készül, nálunk elfogadható.

Más forrásból is úgy tudjuk, hogy a német mirelit-ügy magyar vonatkozásaival tisztában van a politika. Megbízható információnk van arról, hogy annak idején maga Orbán Viktor tette fel egy kormányülésen a kérdést: előfordulhat, hogy a nemzeti tőke által birtokolt, hungarikumokat előállító cégek olcsó német húst darálnak termékeikbe? A kormányfő utasítására a Vidékfejlesztési Minisztérium kigyűjtötte, a magyar húsipari vállalkozások közül melyek használnak német importhúst. Úgy tudjuk, nem egy vezető húsos gyára 50 százalék fölötti (!) importot „produkált”.

A kormány végül – ismeretink szerint – nem lépett az ügyben, ám a Vidékfejlesztési Minisztérium tett egy tétova kísérletet: nyáron, amikor a mirelithús megjelent Magyarországon, sebtiben egy a németekénél is szigorúbb rendelettel 3 hónapban kívánta korlátozni a fagyasztott hús felhasználhatóságát. Ezzel leverték a biztosítékot a magyar húsiparosoknál, akik hátba támadva érezték magukat amiatt, hogy a tárca a velük való egyeztetés nélkül adta a be a rendeletet az Európai Bizottságnak notifikációs eljárásra. Az új szabály az érdekképviseletek szerint növelné a magyarországi hús- és baromfifeldolgozók versenyhátrányát. A különböző húsrészek iránti szezonális keresletre történő felkészülés céljából alkalmazott fagyasztott tárolás maximum 6-8 havi időtartamú, ami nem veszélyezteti a termékek minőségét – ezzel győzködték a tárcát és a publikumot a szakmai szervezetek.

A tárca végül tavaly ősszel társadalmi párbeszédet kezdeményezett a kérdésben. Kérdeztük a minisztériumot a konzultáció eredményeiről, s arról is, mikor lesz faktum a tervezetből, de egyelőre nem kaptunk választ (ha kapunk, közöljük). A legutolsó, amit hallottunk „meddig fagyaszthatunk” ügyben: a VM az EU-ban kíván lobbizni uniós szintű szabályozásért.

Német, magyar két húsbarát

Nem csoda, hogy a tárca bizonytalan: a húsipar vitathatatlanul hatalmas lobbierőt képvisel. Egy a tárcánál dolgozó tisztviselő a magyar importkorlátozásról így számolt be lapunknak: „Mit gondol, ki volt az első, aki először verte az asztalt a minisztériumban, hogy vonjuk vissza a tilalmat? Csányi Sándor egyik embere.”

A fagyasztott hús körüli politikai-üzleti hullámok ráirányították a figyelmet a sertéspiacot évtizedek óta sújtó mélyebb problémákra is. Ugyanis azt, hogy legalább felerészt német, lengyel és dán sertéshúst eszünk kolbászban, párizsiban, szintén közismert a szakma előtt, még ha a fogyasztók nincsenek is ezzel tisztában. Ahogy az egyik húsipari szereplő tömören összefoglalta: „Magyarországon évente hárommillió disznó nő fel, a húsipar hatmilliót dolgoz fel. Számoljunk csak.”

A Csányi-érdekeltség Pick-Szeged Zrt. nem titkolja, hogy nagy húsimportőr. Éves jelentésében az szerepel: tavaly hétmilliárd forintért importált Németországból, s egy-egymilliárd forintért Spanyolországból és Lengyelországból. (Az import zömét hús teheti ki.) E számok értelmezéséhez érdemes tudni: a cég ebben az évben összesen huszonnégymilliárd forint értékben dolgozott fel élőállatot és vásárolt húst.

„A Pick Szeged Zrt., csakúgy, mint a magyarországi húsipari vállalkozások jelentős része, megfelelő mennyiségű hazai alapanyag hiányában, termelésének biztonságos fenntartása érdekében, kénytelen importból is vásárolni termékgyártási alapanyagot. A magyar sertés ágazatban az elmúlt évtizedben végbement drasztikus leépülés eredményeként, a magyar húsipar a meglévő hazai és nemzetközi piacok kiszolgálásához nem képes itthon megfelelő mennyiségű sertést felvásárolni, így a következő választás előtt áll: vagy lemond a még meglévő piacairól és csökkenti termelését, aminek eredményeként munkahelyek sokasága szűnik meg, vagy részben importból vásárolt alapanyagokkal tartja fent a termelést. Az ágazat szereplőinek többsége – így a Pick Szeged Zrt. is – ez utóbbi megoldást választotta” – felelte írásban lapunk kérdésére Nagy Endre, a cég vezérigazgatója.

A Pick-csoport nem mellesleg majd’ hárommilliárd forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet, bár a mínusz harmada pénzügyi műveletekből és nem húsfeldolgozásból származik. Mégis fantáziát lát az ágazatban a Csányi-család, hiszen a Világgazdaság információi szerint a (szintén veszteséges) Bonafarm-csoport élénken érdeklődik a pulykafeldolgozásban jelentős szereplőnek számító Sága Foods iránt.

Eközben, mint az a Pick vezérigazgatójának szavaiból kiderül, még a téli szalámijáról híres cég sem engedheti meg magának, hogy csak hazai disznót vegyen. „Csak akkor vásárol a cég húst – és akkor is először Magyarországon keres alapanyagot-, ha a Bonafarm Csoport által előállított sertésekből származó hús nem elegendő a partnerek megrendeléseinek kielégítéséhez. Az, hogy milyen jellegű húsrészeket, honnan és mennyiért vásárol a cég, az a pillanatnyi termelési igényektől és értelemszerűen a piaci beszerzési lehetőségektől függ” – magyarázta Nagy Endre.

Hozzátette: „A cég arra törekszik, hogy a termékei – így a hungarikumnak számító téli szalámi is –  a Bonafarm saját integrációjából származó sertések húsából készüljön. Azt ugyanakkor a jelenlegi alapanyaghelyzet mellett nem tudjuk garantálni, hogy minden termékünk mindig, teljes mértékben hazai alapanyagból készüljön és gyakorlatilag a termékek egy részénél előfordulhat, hogy kisebb-nagyobb mennyiségben import  – így például német – hús kerül bedolgozásra.” Magyarán, még a Pick etalonnak számító téli szalámijába is kerülhet fagyasztott húsból. (A szalámiba amúgy is több olcsó, nehézsúlyú koca kerül.)

Ritka, mint a magyar disznó

Mindez azt jelenti, hogy a most üzletekben kapható felvágottak, kolbászok, szalámik egy jelentős részében lehet a tavalyi, több részben felengedett német mirelitből, különösen, hogy tavaly az év vége felé nagyot emelkedtek amúgy a vágóállat- illetve friss hús-árak. „A magyar húsiparnak az a nagy problémája, hogy kénytelen az unió egyik legdrágább alapanyagából előállítani és az unió egyik leglegatyásodottabb vásárlóközönségének eladni a termékeit” – fogalmaz egy húsipari szakember.

Különböző ágazatok szakembereivel beszélgetve az derül ki: azért kevés a magyar disznó, mert drága, és azért drága, mert kevés. Egy a magyar, lengyel és dán sertéshús piaci perspektíváit összehasonlító tanulmány szerint a dánoknál, ahol legmagasabb az élőmunka bére, nagyon hatékonyan működtethető a sertésbiznisz: több kisdisznót szülnek a kocáik, s a hatékonyabb telepszervezés és technológia révén kevesebb pénzből érik el a vágósúlyt. „Ha ma rendelünk egy szállítmány disznót Dániából, felrakják őket egy kamionra, tizennégy óra alatt idehozzák őket másfélezer kilométerről, s még mindig olcsóbb lesz a sertés kilója, mint ha a szomszéd faluból szállítanánk” – teszi hozzá egy nyugat-magyarországi húsipari cég szakembere.


Fotó: Shutterstock

A „genetika” kérdése

A magyar disznónevelési színvonalá javítását több ágazati kezdeményezés is célozza. Például a Kométa 99 Zrt. a Kaposvári Egyetemmel és más dél-dunántúli érintettekkel összefogva elindította a Dél-Dunántúli Regionális Sertésprogramot, amelynek keretében egy jól fialó dán sertésfajtát szaporítanának a környék gazdáit bevonva. Mint megtudtuk, az egyik hazai élelmiszerlánc is élénken érdeklődik a program iránt, s forgalmazná is a „hazait”.

Saját bevallása szerint a Bonafarm is igyekszik növelni a csoport számára a hazai tenyésztésű és tartású sertések számát. „Az általunk ismert közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a magyar fogyasztók többsége akkor preferálja a magyar terméket – így a magyar hústerméket –, ha annak nem magasabb az ára, mint az importból származó terméké. Ezért is törekszik a Bonafarm Csoport arra, hogy az általa koordinált integráció keretei között, folyamatosan növelje a nemzetközi szinten is versenyképes áron előállított vágósertések számát, és így lehetőséget teremtsen arra, hogy a Pick Szeged Zrt. mind több terméke készülhessen kizárólag hazai alapanyagból úgy, hogy közben az ára sem haladja meg a külföldi termékek árszínvonalát” – állítja Nagy Endre.

Magyar mentébe bújt dán modell

Kérdés, jól jár-e a fogyasztó, ha a sok magyar termelő által rossz minőségűnek tartott ipari mezőgazdasági mintákat átültetik a magyar gyakorlatba. Egy dologban biztos: ha itt tudják előállítani a disznókat, az itt jelent munkahelyeket illetve fizetőképes keresletet. Ami a fogyasztói minőséget illeti, az pedig sok szakmai hitvita tárgya.

„Nem feltétlenül negatív az ipari mezőgazdaság” – magyarázta lapunknak Bódi Krisztina, a legnagyobb részt magyar sertésből „főző” Kométa 99 marketingigazgatója. „Egy nagyüzemben állandó állatorvosi felügyelet van, állandóan a hatóságok szeme előtt, górcső alatt van a cég, míg egy kis vágóhídra például nem jutnak el olyan gyakran.”

A magyar ipari húsfeldolgozást a magyar élelmiszerkönyv ráadásul elég szigorú szabályok alá veti, míg a nem magyarországi előállítású termékeket az unió lazább szabályai szerint kell minősíteni. „Simán előfordulhat, hogy egy importált szalámit, ha Magyarországon állítanánk elő, legfeljebb vastagkolbásznak lehetne hívni, ha nem teljesíti például az érlelési időre vonatkozó magyar előírásokat” – teszi hozzá.

A másik alternatívánál, az öko-bio családi gazdaságos modellben a fogyasztóknak el kellene fogadniuk a méretgazdaságosság hiányából fakadó magasabb árakat a természetesebb életkörülményekért, változatosabb fajtákból származó előnyökért cserébe. Ám erre a húsipari tapasztalatok szerint kevés az esély. „Hiába ismerik a fogyasztók a mondást, hogy olcsó húsnak híg a leve  – fogalmaz egy húsipari szakember -, mégis sokan nem értik, hogy a kétszáz forintos párizsi és az ezerkétszáz forintos párizsi fényévekre van egymástól a beltartalmát illetően, s hogy ez bizony hatással lesz az egészségükre is.”

Címke: , ,

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !