A TriGranit nem hagyja el az orosz piacot

A Mozaika bevásárlóközpontból kiugrott ugyan a TriGranit, de többi oroszországi beruházását folytatják, egyebek mellett Szentpéterváron és Omszkban építenek kulturális, illetve kereskedelmi központot. Forrás: HVG A TriGranit, illetve a Demján-csoport három közös vállalattal tervezte megvalósítani oroszországi fejlesztéseit, a Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó cégek 2007 óta − kisebb-nagyobb sikerrel − dolgoznak az ottani beruházások előkészítésén. A […]

Szerző:

A Mozaika bevásárlóközpontból kiugrott ugyan a TriGranit, de többi oroszországi beruházását folytatják, egyebek mellett Szentpéterváron és Omszkban építenek kulturális, illetve kereskedelmi központot.

Forrás: HVG

A TriGranit, illetve a Demján-csoport három közös vállalattal tervezte megvalósítani oroszországi fejlesztéseit, a Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó cégek 2007 óta − kisebb-nagyobb sikerrel − dolgoznak az ottani beruházások előkészítésén. A moszkvai Mozaika bevásárlóközpont fejlesztéséből a bizonytalanságok miatt kilépett, ez azonban nem jelenti azt, hogy a társaság kivonul az orosz piacról.

ez a bejegyzés

ez a bejegyzés a Metrinwest kft. mérlegtechnikai megoldásainak bemutatására szolgál. Profiljaink között a hídmérlegek és technológia mérlegek mellett a kalibrálás szerepel. tags: hídmérleg; vasúti; közúti; kombinált; technológiai mérlegek; big-bag zsáktöltő; elektronikus raktármérlegek; hordótöltő mérlegek; ex-es mérlegek; tartálymérleg; szalagmérleg; precíziós mérlegek; analitikai mérlegek; darabszámlálós mérlegek;precíziós mérlegek; élelmiszeripari mérlegek; címkenyomtató mérlegek; szuperlapos saválló mérlegek; felsőpályás húsipari mérlegek

Szentpéterváron a cégcsoport helyi bejegyzésű cégeinek két nagy területre van hasznosítási és fejlesztési lehetősége a szentpétervári kormányzóval aláírt stratégiai együttműködési megállapodás és a rendezési tervek alapján – mondta a Napi Gazdaság Online-nak Török Árpád, a TriGranit vezérigazgatója. Az egyik területen egy, a budapesti MüPához hasonló kulturális, kiállító-, konferencia- és szórakoztató központ jöhet létre, a cégcsoporthoz tartozó Inveszt-Sztroj helyi befektetőcéggel közös kivitelezéssel, illetve a város költségvetésének függvényében. A 80-100 ezer négyzetméter alapterületű központ ppp-konstrukcióban készülne el, 24 hónap alatt. A megosztott két másik telekterületen pedig irodák, szállodák, kisebb kereskedelmi létesítmények és lakások építésére is nyílik majd lehetőség.

Demján Sándor

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Előrehaladott állapotban van egy omszki kereskedelmi és irodaközpont-fejlesztés, a TriGranit ott egy 13 hektáros területtel rendelkezik, ahol a központ első ütemét építenék fel, de jól halad a krasznodari üzletközpont előkészítése is. A TriGranit-csoport emellett Naberezsnije Cselniben 24 ezer négyzetméter kiskereskedelmi területet, bevásárlóközpontot tulajdonol és működtet 2 éve, 100 százalékos telítettséggel, a helyi vásárlóerő és a nemzetközi kereskedelmi láncok üzletnyitási igénye alapján itt az építészeti koncepciók készen állnak, akár a terület megduplázására is.

Török Árpád szerint a TriGranitnak “jót tett a válság”, nőtt a cégcsoport hatékonysága, a fejlesztések közül csak a jól jövedelmező és előre bérbe adható központokat valósítják meg. A TriGranit tavaly adta át a 32 ezer négyzetméteres krakkói Bonarka irodaközpont első, 16 ezer négyzetméteres fázisát, és megkezdte a második fázis kivitelezését. Idén májusban a megújított poznani pályaudvart, jövőre pedig a hozzá kapcsolódó mintegy 60 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontját adja át.

Magyarországon ugyanakkor egyelőre nem terveznek új projekteket Török szerint, a kedvezőtlen gazdasági és finanszírozási környezet miatt. A 2 milliárd eurós fejlesztések mellett 4 milliárd euróra tehető az előkészítés alatt álló projektek volumene. A CEE Insight Forum és a Financial Times a kelet-közép-európai régióban a TriGranitnak ítélte 2011-ben az Év ingatlanfejlesztője címet.

Címkék: ,

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !

Egy igazi szófelhő. Válassz!