A stadion története

  A Puskás Ferenc Stadion a helyén marad, atlétikai versenyek színhelyeként fungál tovább, mellette pedig egy új nemzeti futballaréna épül – jelentette be Vígh László a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos. Hogy miként fér el a tervezett helyszínen a 65 ezres létesítmény, azt nem tudta megmondani, azt azonban leszögezte: 2016-ban átadják. […]

Szerző:

 

A Puskás Ferenc Stadion a helyén marad, atlétikai versenyek színhelyeként fungál tovább, mellette pedig egy új nemzeti futballaréna épül – jelentette be Vígh László a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos. Hogy miként fér el a tervezett helyszínen a 65 ezres létesítmény, azt nem tudta megmondani, azt azonban leszögezte: 2016-ban átadják.

 

Lapunk hosszas küzdelem árán sem vitte végbe csütörtökig azt a bravúrt, hogy szóra bírja Vígh László sportberuházásokért felelős kormánybiztost, pedig a Puskás Ferenc Stadionnal kapcsolatos megannyi elképzelés közepette az elmúlt hónapokban tőle reméltünk megnyugtató válaszokat.

ez a bejegyzés

ez a bejegyzés a Metrinwest kft. mérlegtechnikai megoldásainak bemutatására szolgál. Profiljaink között a hídmérlegek és technológia mérlegek mellett a kalibrálás szerepel. tags: hídmérleg; vasúti; közúti; kombinált; technológiai mérlegek; big-bag zsáktöltő; elektronikus raktármérlegek; hordótöltő mérlegek; ex-es mérlegek; tartálymérleg; szalagmérleg; precíziós mérlegek; analitikai mérlegek; darabszámlálós mérlegek;precíziós mérlegek; élelmiszeripari mérlegek; címkenyomtató mérlegek; szuperlapos saválló mérlegek; felsőpályás húsipari mérlegek


“A terveket, a konkrét döntést megelőzően, kommentálni nem óhajtottam” – válaszolta fölvetésünkre Vígh, azt követően, hogy tegnap A Stadion története címet viselő, egyébiránt a Rákosi-dísztribünhöz vezető folyosón, illetőleg aulában létrehozott kiállításon bejelentette: megszületett a kormánydöntés a létesítmény sorsáról.

 

Elég furcsán vette volna ki magát az 1953-ban, Népstadion néven átadott aréna történetét, jeles pillanatait fölelevenítő képek közepette, ha azzal rukkol elő ő, vagy a tárlatot megnyitó Bánki Erik, az Országgyűlés turisztikai- és sportbizottságának elnöke, hogy akkor a létesítményt lebontják, de erre nem került sor, sőt, még az sem hangzott el, hogy a sarló és kalapácsos domborműveket “Új Magyarország!” kisplasztikákra cserélik.

 

“Megszületett a kormánydöntés, ennek nyomán első lépésben fölállt az a bíráló bizottság, amely az építészeti ötletpályázatokat felügyeli a jövőben” – újságolta Vígh az eseményen, majd arról beszélt, hogy e bejelentéssel hivatalosan is kezdetét vette a beruházás gyakorlati megvalósítása. Az építkezés cirka 2014-ben kezdődhet, eladdig lezajlik az építészeti ötletpályázat, majd aztán, még az idén ősszel, a tervpályázat, s az első maketteket ez év végén ismerheti meg a közvélemény. Mivel a Nemzeti Sportközpontok munkatársai az európai stadionok működését tanulmányozva arra jutottak, hogy egy ekkora volumenű létesítmény megalkotása mintegy 24-28 hónapot vesz igénybe, az új futballpálya 2016-ban nyithatja meg kapuit. A költségvetésből 2012-ben az építkezés előkészítésére egymilliárd forintot biztosítanak. A tervek alapján 65 ezer néző befogadására lesz alkalmas, az Európai Labdarúgó Szövetség legszigorúbb előírásainak megfelel majd, vagyis a legrangosabb nemzetközi mérkőzések megrendezésre alkalmas lesz. Elhangzott az is, hogy a Papp László Sportaréna és a meglévő aréna közötti területen helyezkedik majd el.

 

Hogy fér ott el?

Kérdésünkre megnyugtató választ Vígh nem tudott adni, mint mondta, ez majd akkor derül ki, ha a beérkező terveket alaposan áttanulmányozták, ám úgy vélte, a lelátók dőlésszögének emelése helytakarékossággal jár. Meglehet, a székeket függőleges vonal mentén lesznek kénytelenek elhelyezni, legalábbis a Népszabadság honlapja a minap arra kérte olvasóit, segítsenek a tervezett területre beilleszteni egy arénát; alapul a varsói 55 ezer férőhelyest vették: a dolog kilátástalan, pláne, hogy a kormány továbbá olimpiai központot vizionál a környékre. De ha optimális méreteket vesszük, a Syma-csarnokot akkor is el kellene bontani. Vígh sem ezzel kapcsolatban, sem a finanszírozással összefüggésben nem kívánt nyilatkozni. Fölvetettük neki, miért kellett napról-napra egymásnak ellentmondó információkkal szolgálni, hogyan történhetett, hogy Csányi Sándor MLSZ-elnök tavaly nyáron bejelentette, az utolsó, októberi Eb-selejtező másnapján elkezdik bontani a stadiont, aztán április van, és még semmi nem történt, sőt, kiderül, nem is bontják el. “Hogy a kormányból miért szivárgott ki ennyiféle elgondolás, azt nem tudom, a magam részéről addig nem akartam semmit mondani, amíg nem tudok biztosat. A szerdai kormánydöntés után kezdődik a munka érdemi része” – válaszolta.

Úgy tetszik, az egyedüli konkrétum továbbra is a bizonytalanság.

Címkék: , , , ,

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !

Egy igazi szófelhő. Válassz!