2011 – a leggazdagabb magyarok

Idén már nem Demján Sándor vezeti a magyar gazdagok listáját: Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, 2006 után újra átvette a vezetést. A Napi Gazdaság Kiadó Kft. kiadásában ma megjelenő A 100 leggazdagabb 2011 című kiadvány alapján igazán jelentős elmozdulást nem hozott a 2010-es esztendő a legtehetősebb magyarok körében. Az élmezőny, de legalábbis az első tíz […]

Szerző:

Idén már nem Demján Sándor vezeti a magyar gazdagok listáját: Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, 2006 után újra átvette a vezetést. A Napi Gazdaság Kiadó Kft. kiadásában ma megjelenő A 100 leggazdagabb 2011 című kiadvány alapján igazán jelentős elmozdulást nem hozott a 2010-es esztendő a legtehetősebb magyarok körében.

Az élmezőny, de legalábbis az első tíz évek óta alig változik − ez nem is véletlen, hiszen Csányi Sándor, Demján Sándor, Várszegi Gábor már az első, 2002-ben megjelent listán is az élmezőnybe tartozott. Az, hogy közülük éppen ki léphet fel a dobogó legmagasabb fokára, valóban a múlt év magyar és nemzetközi gazdaságától − és persze vállalataik teljesítményétől − függ. Az ingatlanpiac további hanyatlása miatt idén Csányi helyet cserét Demjánnal − akinek Trigranit nevű cége továbbra is az ingatlanfejlesztők európai élmezőnyébe tartozik, csak éppen nem olyan értékű, mint mondjuk négy évvel ezelőtt volt.

Újoncok az élmezőnyben

Az élmezőnybe idén két jelentős méretű és értékű cégcsoport többségi tulajdonosa kerül: Pap Géza és Gattyán György Zoltán. Az előbbi a tavaly 15 milliárd forint nyereséget elérő Olajterv-csoportban birtokol 60 százalékos részt, az utóbbi pedig az egyik vezető netes szolgáltató, a Docler-csoport első számú vezetője. Ugyanebben a “kategóriában” jelent meg tavaly Anka Márton, akinek LogMeIn nevű cége tovább erősödött az amerikai piacon, részvényárfolyama pedig folyamatosan kúszik felfelé.

A GDP 7 százalékát birtokolják
Érdekes összevetésre ad lehetőséget a 2002-es és a 2011-es kiadvány a benne szereplők vagyonát és az aktuális magyar GDP-t hasonlítva össze. Az első 100 leggazdagabb összvagyona az akkori magyar GDP 5 százalékát tette ki, az idei viszont már 7 százalékra rúg − ugyanez az Egyesült Államokban 10 százalék felett jár.

Az első százba a 2010-es teljesítmények alapján összesen 11 új szereplő került, közülük ketten (Jámbor János és Garancsi István) már évekkel ezelőtt szerepeltek a listán. Az újak között két jászberényi “nagyágyú”, Kasza Lajos és Szatmári Zoltán található − az előbbi a Jász Plasztik, az utóbbi pedig a Szatmári áruházlánc tulajdonosa.

Tarolt a vörösiszap

A kiesők közül hárman a Mal Zrt.-ben birtokolnak tulajdonrészt. A régiós multinak is tekinthető alumíniumipari cég a vörösiszap-katasztrófa miatt szerepelt hónapokig az újságok címlapján. A hatalmas kárt okozó iszapömlés legalábbis egy időre elmosta a cég értékét is. A sok milliárd forintos kártérítési perek és a katasztrófa  következményei elhárításának rájuk háruló kiadásai miatt ma szinte lehetetlen megállapítani a cég értékét, ezért a három tulajdonos − Tolnay Lajos, Petrusz Béla és Bakonyi Árpád − idén kimaradt az első százból.

 

Szintén búcsút kellett inteni Imre Istvánnak, a csődbe ment győri építési vállalkozónak és Kapolyi Lászlónak is. Az ismert politikus-tudós-vállalkozó vagyona áramszállítási szerződéseinek megszűntével − és a folyamatban levő perekkel − csökkent jelentősen. Meglepő, hogy az egyre vonzóbb mezőgazdaság egyik hazai zászlóshajója, az IKR Zrt. is nehéz helyzetbe került, s ezzel a fő tulajdonosa, Szaxon Attila is kikerült a leggazdagabbak közül.

A tizenöt leggazdagabb magyar
Helyezés Név 2010 2011 Változás
    (Mrd Ft) (Mrd Ft) (Mrd Ft)
1. Csányi Sándor 120 155 +35
2. Demján Sándor 150 140 −10
3. Várszegi Gábor 100 120 +20
4. Leisztinger Tamás 80 85 +5
5. Bige László 40 76 +36
6. Széles Gábor 73,5 75 +1,5
7. Veres Tibor 68 73 +5
8. Anka Márton 50 62 +12
9. Wáberer György 49 60 +11
10. Pap Géza n. a. 47
11. Futó Péter 40,5 45 +4,5
12. Kovács Gábor 41 41 0
13. Kósa Erika 32 34 +2
13. Kostevc Péter 32 34 +2
15. Gattyán György Zoltán n. a. 33

A válság második éve felemás hatással volt a magyar gazdagokra: a vagyonok nagysága tizennyolc ember esetében mutat csökkenést, negyvenhetük esetében pedig emelkedést regisztrálhattunk. A legnagyobb arányban (+36 százalék) Bige László gyarapította vagyonát, tőle alig marad el Csányi Sándor, akinek vagyona egy év alatt 35 százalékkal, 155 milliárd forintra nőtt.

Az első tízbe 47 milliárd forintos vagyonával Pap Géza “küzdötte be” magát, míg az első húszba két másik tehetős robbant be: az informatikai iparban szédületes karriert befutott Gattyán György Zoltán és a műanyagiparban jeleskedő Kasza Lajos − az előbbi 33, az utóbbi pedig 31 milliárd forintos vagyonnal.

A leggazdagabbak 2002-ben
Hely Név Vagyon (mrd Ft)
1. Várszegi Gábor 40
2. Széles Gábor 32
3. Demján Sándor 30
4. Leisztinger Tamás 30
5. Nagy Elek 25
6. Veres Tibor 25
7. Bige László Tibor 20
8. Tolnay Lajos 16,5
9. Csányi Sándor 15
10. Szeremley Huba 15
11. Erdős Ákos 15
12. Kristyán Judit 15
13. Futó Péter 12
14. Lakatos Péter 12
15. Sinkó Ottó 12

 

/// eredeti cikk: a Napigazdaságban ///

Címkék:

Nesze szemem egyél még !

Sokszor nehezen állunk ellen a finom ételeknek, és ezt tapasztaljuk a hírekkel kapcsolatban is. Elolvassuk, bosszankodunk és örülünk. Vagy azt mondjuk magunknak, hogy erre mindig emlékezni fogok (persze, hogy nem :-), de az is lehet, hogy kipróbálod. Leggyakrabban azonban csak olvasunk.

... közömbösen. Ez amit biztos nem szeretnénk. Ezért összegyűjtjük azokat a cikkeket, amikről van véleményünk és azokat a cikkeket, amiket a Google vagy más kereső véletlenül dob nekünk. Kíméletlenül és elkötelezetten nem változtatunk, mivel tudjuk, hogy szükség van agyagtáblákra és papirusztekercsekre. Legyen ez az oldal is ilyen. Ja, és bocs a reklámokért.

Klikk

Reklám pedig van. Szükség van rá a keresőmotorok miatt, a látogatás növeléséhez és persze bevételforrás számunkra. Biztos, hogy rajtad is segít. Hívj fel minket, vagy küldj egy levelet és beszéljünk róla.

Megéri !

Egy igazi szófelhő. Válassz!